MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-05-16 31_a/17. őe. - 17/181

- 10 ­sék a dolgozóknak, de ezeknek a megszüntetését az üzemveze­tőknek kell majd végrehajtani. Ugy kell vinni a munkát,hogy a darabbérezés bevezetése után a dolgozók keresete elérje azt, amit eddig keresett az előző bérezési rendszerben. En­nek megoldása az üzemvezetőségre vár és itt egy bizonyos el­lennállással fogunk találkozni, ami az acélgyárban már meg is mutatkozott. Központi Vezetőségünk határozata felhivja figyelmünket, hogy a darabbérezés bevezetése nem technikai munkát jelenet, hanem elsősorban a politikai előkészítésnek kell kisérni ezt a mun­kát. A Párton belül az agitációnak a feladata, hogy az ellen­séget ne engedje lélegzethez jutni ezen a téren. A népneve­lőknek meg kell magyarázni, a darabbérezés bevezetésének je­lenetőségét és nem szabat teret engedni a reakciónak. Súly­pontokat kell kidolgozni az üzemekben. A súlypontokat oda keTL helyezni, ahol átmeneti bércsökkenések lesznek, ahol az ta­laja lesz a darabbérezés bevezetése ellen az ellenségnek. Súlypontokat kell helyezni oda, ahol normalazitásokkai nagy kereseteket értek el. Persze a reakció is ezeket az üzemré­szeket fogja elsősorban kihasználni. Egyik döntő feladata az agitáciának, hogy konkrét példákon keresztül mutassunk rá a darabbérezés bevezetésének jelentőségére, vagyis konkrétan vigyük az agitációt, hogy a dolgozók lássák, hogy a darabbé­rezés bevezetése nem jelent számukra semiuiféle nehézséget, vagyk hátrányt. Tisztában kell lenni azzal, hogy a darabbé­rezés bevezetése nem jelent norma-rendezést, Sok helyen ezt nem magyarázták meg a dolgozók felé.. A ki számi tása a jelen­leg érvényben lévő normák alapján történik. Normát rendezni csak egészen kirivó esetben lehet. Ha azonban komolyan nem készülünk fel, az ellenség utat fog találni és be fog hatol­ni és komoly károkat tud okozni a politikai munka vitelében és a termelésben. Döntő feladata, hogy konkrét adatokkal győzzük meg a dolgo­zókat a darabbérezés bevezetésének jelentőségéről. Bányai viszonylatban is kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Azt még nem ismerjük, hogy itt milyen formában fog ez megtör­ténni. De hogy meg lesz, az nem kétséges. Lehet, hogy már jú­nius l.-ével megtörténik. Kell, hogy a bánynál ezt hatalmas politikai felvilágosító munka kisérje. Már most meg kell kezdeni az ezzel való foglalkozást. Rá kell mutatni, hogy a darabbérezés bevezetése nit jelent üzemi viszonylatban és mit jelent a dolgozók-felé. Röviden szeretném ismertetni még azt, hogy a bányánál is meg voltak tartva a termelési értekezle­tek a múlt héten, ahol foglalkoztak a Szaktanács határozatá­val. Bányai ax viszonylatban bizonyos fokú fejlődés tapasz­talható. Az értekezleteken aktiv hozzászólásokkal támasztot­ták alá a beszámolót. Több helyen felhívták a figyelmet a táppénz-csalókra, hanyag munkásokra és a munkahelyen való váltásra. Ez azt mutatja, hogy ha ilyen kérdéssel foglalkozz nak, hogy a bányánál is meg van az a réteg, melyre munkánk­ban támaszkodhatunk. Nem reális az, ha ugy könyveljük el, hogy ott nem tudunk §ó politikai munkát végezni. Sok helyen alkalmazták a kritikát, önkritikát ugy az üzemvezetőség,mint az üzemi szervezés felé. Ez mind azt bizonyltja, hogy a bá­nyánál is meg tudjuk javítani ugy a pártmunkát, mint a szak­szervezeti munkát, ha megfelelő szervezéssel látunk hozzá. Dvorak elvtárs, mint hibát emlitette meg, hogy a darabbére­zés bevezetése előtt nem folyt politikai felvilágosító munka. A Nehézipari Minisztériumnak volt egy határozata, mely sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom