MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-02-14 31_a/16. őe. - 16/110
-/€ megyében olyan nagy mértékben megvolt, hogy Oozel elvtárs szobra ott volt az irodájában. Ennek az eredménye az volt, akikben benne van ez a szelle/n, azok az ellenséggel szembeni éberségüket nem tudják kellőleg tartani. Miért tudott Blanár polgármester lenni éo hozzá hasonló fasiszták pozíciókba kerülni? Nem beszélve az Aczélról, aki rendőrkapitány volt. Az ellenség egyik politikája volt tehát az önimádatot fokozni és ezzel leszerelni az elvtársakat. Az ellenség politikája volt bevinni az egyenetlenséget, a civakodást a Pártba. És mindkettőt sikerült bevinni. Halmi elvtárs helyesen rámutatott arra, hogy az elvtársak nagy részének felületes, látszólagos eredmények következtében eltompult a látókörük. Volt fasiszta tüntetés, sztrájk, amit az ellenség szervezett, de a mi párttagjaink voltak a hangadók, A mi elvtársaink tehetetlenek voltak eszel szemben. Sikerült elaltatni az elvtársak osztályéberségét, másrészt pedig azért is, mert az önelégültség a tanuláa rovására ment, Rákosi elvtárs erre rámutatott. Ez közrejátszott és elősegítette, hogy sikerült az ellenségnek eredményt elérni, hogy bevitte a párts.zerütleneég szellemét a Pártba, Ráment az ellenség egyes emberek kikészitére, bemocskolására, befeketitésére, általában nagyban vitték ezt a vonalat. Megpróbáltak személyi ellentéteket elóüésmi a Párton belül, TÜkor Lottyan elvtárs ide került yei titkárnak, komoly személyi ellentétek voltak, de lényegében ezt is az. ellenség mozgatta. Ezt az elváársak nem ismerték fel, hanem belementek ebbe a játékbe. Tény, hogy elkövettük azt a hibát, hogy mikor Bottyán elvtárs lejött, nem tártuk fel ezt a kérdést kellő élességgel. Jelenleg a legkomolyabb hibát abban látom, hogy a Kb részéről folyik tevékenység az ilyen elemek eltávolítására, de nem eléggé. Nem folyik elég következetes harc a pártszerütlenség ellen. Nem ismerték fél az elvtársak a Rajk-ügy egyik komoly tanuláágát. Az ellenség felismeri, hogy a MB egyik-másik tagja között ellentét van és erre rááll, hogy ezt még jobban fokozza, A másik dolog az ellenség leleplezésére nem folyt elég harc. Az acélgyárban heteken-hónapokon keresztül, a titkár és a vállalatvezető egymást fúrták. Nem tárgyalták, vitatták meg az aktívákkal ezt a kérdést és saját párttagjaikat nem mozgósították az ellenség leleplezésére. Éa ezt m' ig sem csinálták meg az elvtársak. Itt áll az a veszély, hogy azután majd Kelemen elvtársat kezdik el fúrni. Általában véleményem szerint nem folyik elég következetes harc az ellenség ellen, nem folyik e ' a politikai leleplezés. Olyan ember, aki p-'rttrag, s régebben a vezetőség tagja volt, most az amerikai rádió szócsöve lett, itt a Kalasra célozok, aki bömböli Anerika hirc-it. Azt mi megállapítjuk, hogy holnap megint máshol fogjuk ezt tapasztalni. Nem folyik leleplezés és nem érttetjük meg a dolgozókkal, hogy tulajdonképpen miről van szó. Azokban az intrikákban, amik mennek, komoly szerepük van a ferenceseknek, A papoknak az intrikák szövésében már évezredes tapasztalatuk van, Pő mesterségük volt az intrikák szövése. Emlékeznek az elvtársak, 1946-47ben mit csináltak ezek a ferencesek. A pártvezetőségi tagok bejártak a Pártba, a feleségük pedig, a templomba és ezen keresztül szőtték a papok az intrikákat. Sok párttagunk, akik ránk szavazÉak, a klérus befolyása alatt állnak, és sok esetben az ő munkájukat segitik. Aláhúzom, amit Halmi elvtárs mondott, - a keménységet. Én beszélgettem Botytyán elvtárssal ebben a kérdésben. Az elvtársak nem elég kemények. llapitanak hibákat, de nem érzik, hogy a hibák leküzdése a MB feladata. Kell, hogy erre az elvtársak segítséget kapjanak a Központtól, de kell, hogy s$ját ere-