Hausel Sándor: Pásztó Mezőváros 18. századi társadalomszerkezetének és lakosságának kialakulása - Tanulmányok Pásztó történetéből 5/1. (Pásztó, 1999)
III. PÁSZTÓ ÚJRANÉPESEDÉSE ÉS TÁRSADALMA A „PUSZTULÁS", A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN
Lengyelek Már Maietynsky Vencel 262 ír arról, hogy nyáron az aratás idején Pásztót ellepik a tótok mellett a lengyelek. Mégis 1760-ig konkrétan csak egy családfőnél emlékeznek meg arról, hogy lengyel volt (Jascula Jakab). Talán ha többen voltak is, beleolvadtak a náluk sokkal nagyobb számban érkező szlovák telepesekbe, s ezért nem jelennek meg érzékelhetőbben. Morvák A morva (morvaországi) lakosok megjelenése Pásztón egyértelműen összefügg azzal, hogy a pásztói apátság 1702-ben a wellehrádi cisztercita apátsághoz lett csatolva 263 . Az apátság gazdálkodása, a kolostor életének megindulása révén kerültek Pásztora Morvaország számunkra eddig ismeretlen részéből, bár valószínűleg Wellehrád környékéről, családok és egyedülálló személyek. Akklimatizálódásuk mind természeti, mind társadalmi tekintetben nem volt problémamentes, maga Gonczik Péter a rend pásztói vezetője írta, hogy „a házi cselédség Pásztón 1715-ben sokat betegeskedett s többé Morvaországból soha sem hozat cselédeket, mert örökké baj van velük" 264 . Hogy e „morvák" valójában milyen nemzetiségűek voltak, eldönteni nehéz. Morvaország lakosságának háromnegyede cseh, morva, szlovák, egynegyede német volt. A névalak sem látszik segíteni, mert például Wenceslav Tittl elég okot adhat a töprengésre. A családnevek közt elkülöníthető 13 családnál hihetőleg több „morva" élt Pásztón, akik egyébként elsősorban az apátság szolgálatában álltak. 1750-ig a Cajnka, Grebenyik, Bortovszki, Halász alias Ribaczki, Hiztauch, Hutiza, Andiczki, Hyda, Maukler, Miller, Obdrenich, Kohrtka, Ruzicska, Slezsak, Grill, Zobrilik, Rabel, Zisla családnevek után áll egyértelműen az a megjegyzés, hogy morvák, illetve „ex Moravia". Kétség nélkül idesorolhatjuk azt a 21 Morvái vezetéknevű felnőtt személyt is, aki 1730-as évek262. BÉKEFI, 1898.1. 168. p. 263. RAJECZKY, 1991. 15-45. p. 264. BÉKEFI, 1902. II. 81. p.
