Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)
I. fejezet Kommendátorok. 1526 - 1699
apátság érdekében. Információk szerzésére először Zborka Metódot egyedül, majd a wellehrádi perjellel együtt küldte Pásztora, elsősorban megbizonyosodni, hogy a visszavásárlásra ajánlott birtokrészek valóban szabadok-e, a Zolnay által kézben tartottak pedig nem esnek-e mások jogos igénye alá. Zolnay nem nehezményezte ugyan, hogy Nezorin pénzhiányra való hivatkozással először a szomszéd apátságtól szerzett pénzkölcsön útján akarta az átvételre szükséges összeget előteremteni (ez a terv az érdekeltek húzódozása miatt nem bizonyult reálisnak), de azt már bizalmatlanság jelének vette, hogy adósságterheinek könnyítésére csak akkor hajlandó segítséget nyújtani, ha pásztói tulajdonjogáról teljesen megbizonyosodott. Pedig tudnia kellett, hogy nagymértékű eladósodása nem lehetett éppen anyagi ügyekben bíztató jel. Nyilván meggondolkoztató volt Nezorin előtt, hogy a Vécsey-birtok megszerzésére avval bíztatta, hogy 4000 forint igen kedvező ár, de egy hét múlva már arról értesítette, hogy a volt rendi birtokok visszaváltására 14000 forint szükséges. 37 De a jelek szerint Zolnay maga is érezte, hogy a plébániaház és a Monostormalom tulajdonjogának kérdésében helyzete bizonytalan; 1697-től a pásztói lakosság a káptalanon keresztül igyekezett abban a plébánia javára döntést elérni, hogy a plébános ellátását a polgárság megterhelése nélkül biztosítsa. 38 így Zolnay utolsó éveinek minden igyekezete ellenére egy megoldatlan igen kényes kérdést hagyott örökül Wellehrádra. 1701-ben, mikor látta, hogy a birtokügyek gyors fordulatában nem reménykedhet, egészsége igen rosszra fordult. 1702. április 30-án végrendelkezett - annak minden pontja adósságainak visszafizetéséről szólt -, és május 5-én Gyöngyösön meghalt. Az ottani ferenceseknél temették el. 39 Az utolsó pásztói kommendátor nem is sejtette, hogy a bekebelezés kiügyeskedésével milyen folyamat megindításához adta meg a kezdeményt a magyar ciszterci rend történetében. A súlyos haza valóság csak azt az elégtételt engedélyezte neki, hogy a rendi nagykáptalan örömmel fogadta tervét; a többit a történelem kárpótolta. 37. Uo. 136-141. p. 38. Uo. 601-602. p, illetve a CCX. sz. oki, 602-603. p, továbbá a CCXI. sz. oki, 603. p, valamint a CCXII. sz. oki. 39. Uo. 119-120. p.
