Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)
II. fejezet Wellehrád kísérlete. 1699 - 1776
IL fejezet Wellehrád kísérlete. 1699-1776 Hermann Egyed írja (A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig): "Középkori szerzetesrendejeink a királyi Magyarországon nagyrészben a XVII. században sem tudtak még a régi erőre kapni. A birtokos rendek most is szinte teljesen hiányoztak a küzdőtérről. Visszatérésüket az 1633-i nagyszombati zsinat is megakadályozta, amennyiben a trienti zsinat rendelkezésével ellentétben, mely a szerzetesi javadalmak visszaadását szorgalmazta, a magyar zsinat az elévülés jogára hivatkozva azt kívánta, hogy azok tovább is a világi klérus kezén maradjanak. Ez az egyetlen magyar zsinati intézkedés, mely a Tridentinummal határozottan szembeszáll, de ezt is a kényszerhelyzet, a világi klérus szegénysége szülte." 40 A külföldi apátságokkal kapcsolatban: "... az osztrák szerzetesrendek nagy összegekkel járultak a felszabadító hadjárat költségeihez, s a király kárpótlásul magyar javadalmakat adományozott nekik ... külföldi függésbe jutottak a tihanyi, dömölki, bakonybéli és zalavári bencés és a zirci, pilisi és pásztói ciszterci apátságok is. A külföldi tulajdonosok a magyar javadalmakat zálogösszeggel terhelték meg s hogy a magyar javadalmak állandóan birtokukban maradjanak, a zálogösszeget nem kövelelték vissza. Távolról sem gondollak arra az idegen apátok, hogy magyar javadalmaikon az önálló szerzetes életet helyreállítsák. Ezért magyarokat csak elvétve véllek fel. ... Az állandósított függés tehát szinte gyarmati helyzetet teremtett a magyar javadalmak és külföldi birtokosaik között és útját vágta a fejlődésnek. ... Zalavár, a ciszterci apátságok és egy kivételével a premontrei prépostságok alárendelt viszonya a külföldi birtokosokkal szemben megmaradt a század végéig, illetve II. József eltörlő rendeletéig. Egyetlen fiókfőpap', Sauberer András jaszói prépost ismerte fel ennek a helyzetnek magyarközjogi és egyházi szempontból egyaránt tűrhetetlen voltát.' 141 A fenti két idézet jelzi, mennyire nem a reális viszonyok tekintetbe vételével igyekezett Zolnay az apátság sorsát egy középkori független kolostori élet irányába terelni. Először is az a feltételezett függetlenség már a középkor folyamán eléggé korán megszűnt; azután meg Zolnay saját magán tapasztalhatta, hogy a világi papság anyagi helyzete a századfordulóra Pásztón sem javult annyira, hogy igényét a szerzetesi javakra könnyen feladhatta volna; harmadjára pedig Wellehrád a magyar apátság felújításának érdemét a ráfordított munkával is csak módjával, de egyáltalán nem a felszabadítási költségek megtetőzésével igyekezett megszolgálni, mint az Zolnay halála után hamarosan ki is derült. Annak hírére elsőnek Terennei Márton pásztói plébános intézkedett: az alesperes biztatására hosszú ideig elviselt kilakoltatása után beköltözött Zolnay lakásába, és birtokba vette a két malmot. Majd az apát Taron lakó ispánjánál lakatossal felnyittatta okmányait tartalmazó ládáját, s azok egy részét magával vitte. Mindezt a lakosság részvételével és a püspök jóváhagyásával. 40. HERMANN Lm. 258. p. 41. Uo. 321. p.
