Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Lénárt Andor: PÁSZTÓ MEZŐVÁROS KÉZMŰVES (CÉHES) IPAROSAINAK TÖRTÉNETE 1872-IG
gen mestereknek, kereskedőknek, sem senkinek nem szabad árulni, kereskedni. Ha áruláson kapták őket "az a Kapitány 31 Uramnak segítése által az [árú] olyantól elvetessék és közöttök azfelosztattassék". Ha sokadalom idején saru, cipő vagy csizma "orozva való eladásban valaki találtatnék", attól a Kapitány Uram segítsége által elvétessék. "Fele a kapitányé, fele a magoké [céhé] legyen". A "Szabad Sokadalomban" az általános szokás szerint "minden vidéki renden levő Mesternek, minden bántás és ellentartás nélkül" lehetett árulnia. A "Szabad Sokadalmákat ... háborgatni, vagy a sokadalmazókat adózásra kényszeríteni Kapitány uram ne engedje". Beszegődés alkalmával a mester az inasnak egy kecske vagy másféle bőrt adományozott. "Minden csinálásban pedig egy bokor talpalattal tartozott neki. " Az az inas, aki a mesterséget ki akarta tanulni, két hétig próbálhatta szabadon a mesternél. Ha "tetszik eő néki, szegődjék bé, ha nem, tárcsa dolgát [menjen dolgára]". Minden beszegődött inas tartozott az áldomáshoz egy forintot adni. Két "tisztességbeli" becsületes jámbor embernek kellett kezességet vállalnia, hogy a mesternél a tanulóidőt igazán kitölti. - De addig nem szegődtették be az inast, "míglen igaz Nemzetség levelét be nem hozá". Ha a mester ember fia akarta tanulni a mesterséget három évre kellett szegődnie, s ekkor huszonöt pénzt kellett adjon áldomásra. Az inasévei kitöltése után pedig 50 pénzt, "tehát a felét a nem céhhez közelállóhoz képest". Az inas tartozott minden hétfőn a városba menni "aféle régi viselt munkát [javítani valót] keresni". A mester engedélye nélkül "ne légyen szabad széllel néki járni [csavarogni]". Ha valamit az inas a mestere házából ellopott, s rajta kapták a lopáson, ostorral megverték és 50 pénzre is megbüntették. 31. Kapitány. (Városi kapitány.) "A bíró és a polgármester után rangban a kapitány foglalta el a Iiarmadik helyet a városi tisztviselők sorában. Tisztségével a XV. század közepén találkozunk először, mint a város fegyveres őrségének parancsnokával. A török korszakban majd minden város állandó őrséget tartott, aminek következtében a kapitányi állás a legtöbb városban állandósult. A város őrségét nemcsak a külső ellenség elleni védekezésre használták fel, hanem a belső rend biztosítására is. Ez jelentette azt az erőt, amelyre támaszkodva a város elérhette, hogy rendelkezései ne maradjanak papíroson, hanem meg is valósuljanak. Ennek megfelelően a kapitány szerephez jutott a közrendészet és a közigazgatás terén, s a városi tanácsba is bekerült. Legtöbbször az egyik tanácstagot bízták meg a kapitányi feladatok elvégzésével, amiért fizetéséhez pótdíjat kapott. Hatáskörébe általában azok az ügyek tartoztak, amelyet ma a rendőrség intéz. A közbiztonság és a közrend fenntartása közben a jelentéktelen ügyekben bíráskodott is, a bűnügyeket a tanács elé utalta. Ellenőrizte a város területén tartózkodó idegeneket, felügyelt a köztisztaságra, s gondoskodott a tanács bírói ítéleteinek és közigazgatási rendeleteinek végrehajtásáról. " EMBER; 558. p. - Mivel a pásztói csizmadia és varga céh adománylevelét a szécsényi anyacéhtől kapta, s Szécsény 1617-ben - a céhlcvél adományozásakor - végvár volt, ezen utóbbi mezőváros kapitánya ténylegcsen elláthatta az Ember Győző által körülírt feladatokat. Pásztó azonban nem lévén végvár, ilyen funkciót betöltő alkalmazottal nem rendelkezett. Tehát ha be is került a kapitányi tisztség felsorolása a pásztói céhlcvélbe, semmi sem bizonyítja, hogy ez a funkció meg is volt városunkban.
