Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG
földnélküli, vagyis gabonát nem termelő házaspár részéről szinte lehetetlen volt: "mivel lakossainknak nagyobb része minden földbirtok és gabonatermés nélkül szűkölködik, ... századrészüknek sem teremvén gabonája, az mástul drága pénzen vett, szánkbul való harapásunkat is majdnem morgolódva az ágybérben kelletett adnunk". 1804. augusztus 9-én tehát a pásztói hívek Tóth Imre nevű plébánosukkal a következő váltságszerződésre léptek: "Azon ágybér és stolaris fizetéseket, mellyeket eddig hirdetés, esküttetés, avatás és közönséges temetés alkalmatosságával rész szerént pénzben, rész szerént életben [élelemben, gabonában] fizetni tartoztunk, felváltyuk és minden esztendőben átallyában az egész város kész pénzben 1.000 PJiénusi Forintokat, a deputátum és kétkezi munkák helyett pedig 100, igy in summa 1.100 Rh. Forintokat fizetni tartozunk. A Főtisztelendő Uraságok szántóföldeinek és rétéinek haszon vétele szabad usussokban hagyatván, azoknak minden munkáját megtétetni tartozunk". Az elöljárók kötelesek lesznek a váltságpénzt a lakosokra kivetni, beszedni és évente négy részletben a plébános részére kifizetni. Egy-egy házaspárra évente 2 Ft teher jutott a párbér- és stólaváltság összegéből. 1811-ben az egyházlátogatás során új párbér- és depátum váltságszerződés jött létre, mely az 1804. évi szerződést lényeges pontjaiban nem módosította. 90 1852/54-ben császári rendelet következtében ismét módosították ugyan a párbérfizetés módját, de lényegében meghagyták az 1804. és 1811. évi megállapodásokat. 1848 után a nemesek párbérfizetésének kérdése lett aktuálissá, ugyanis Pásztón ekkor 36 nemesrendű házaspár élt. "A nemesség emberemlékezetet haladó idők óta a stóla kétszeres fizetésén kivül semmi egyéb fizetésre nem kényszeríttetett". Ebbeli jogában 1848 után is meghagyatott. 91 A kisiskola 1772-ig az 1560. évi nagyszombati zsinat rendelkezései szerint működött. Változás csupán annyiban történt, hogy a 17. század közepétől kezdve végleg eltűnt a kisiskolákból a papképzés. Ezt a feladatot átvette a papnövelde, míg a latin nyelv alapjainak tanítása a középiskolában, a gimnáziumban folyt. A kisiskolával szemben ekkor sem támasztottak magasabb követelményt, minthogy az iskolások felnövekedve, mint "alattvalók" a műveltségnek legalább minimumával rendelkezzenek, vagyis tudjanak írni, olvasni, számolni, ismerjék meg az alapvető valláserkölcsi tudnivalókat, magatartásukat igazítsák a keresztény erkölcs szabályaihoz. Pásztón 1772-ig a fiúk és lányok egytanítós, osztatlan elemi iskolában tanultak, melyet középkori elnevezéssel "triviális" iskolának neveztek, magyarul pedig a kisiskola elnevezést lehet rá alkalmazni. Ezt az iskolát a mezőváros tartotta fönn, a plébános felügyelete alatt működött, az irányítást és ellenőrzést pedig az egyházi felettes hatóság, a kerületi esperes, illetve végső fokon a megyéspüspök gyakorolta. Barkóczy püspök 1749. évi statútumában előirta, hogy az iskolamester felfogadásához a plébánoson kívül az esperes hozzájárulása is szükséges, a felfogadott tanító tegye le a tridneti zsinatban előírt hitvallást, s mivel szerinte a felnőttek magatartása sokban függ a gyermekkorukban tanultaktól, a plébános gyakran látogassa meg az iskolát és tájékozódjék az ott folyó oktatás módjáról. 90. EFL. Parochialia Pásztó - EFL. Canvis. 1811/16. 91. EFL. Parochialia Pásztó 846/1854. sz.
