Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)
CSALÁDI STRATÉGIÁK, FELBOMLÓ KÖTELÉKEK - Kenyeres Isván: A Pelényiek. Egy nógrádi jogtudó-hivatalnok család a 15-16. században
egyengethette, aminek köszönhetően az 1510-es évek elején Mihály már a királyi udvarban szolgált nótáriusként. 57 Mihály ezt követően az ügyvédi pályát részesíthette előnyben és úgy tűnik, azon eredményesen is működhetett, hiszen egyébként aligha sikerülhetett volna az, hogy az ország egyik legtekintélyesebb családja, a somlyai Báthoriak fogadják fel. Mihály ugyanis 1519-ben Báthori András fiait: Istvánt, az akkori nádort, 58 Györgyöt és Andrást képviselte nem kisebb ellenfelekkel szemben, mint Bélteki Drágffy János és Perényi János fiai: Gábor és István. 59 Mihály sikeres karrierje révén birtokai is gyarapodtak: 1510-ben a Hont megyei Nényét nyeri el adományul. 60 A legérdekesebb birtokszerzés azonban éppen a család régi birtokának, Endrefalvának a maga részére váltása volt. Ugyanis a birtok felét, amely a Lossoncziaké volt, a Pelényiek csupán zálogban bírták, mégpedig valószínűleg az ügyvéd Pelényi Pál fiai. Tőlük, azaz Pelényi Balázstól, Antaltól és Benedektől váltotta magához 1519-ben Mihály uruktól, Lossonczi Zsigmondtól a zálogban bírt birtokrészt. 61 Összességében annyi állapítható meg, hogy a kisnemes Pelényiek tehetségesebb tagjai jogtudó értelmiségként igyekeztek előmozdítani a család helyzetét. A legsikeresebbek, mint Pelényi Albert, majd Pál és Mihály jelen57 1511: DF 236685. Regesztáját ld. BORSA1979.141-142. p. No. 323. 58 Somlyai Báthory István 1519. május 28-tól 1523 májusáig, majd 1524. augusztus 1525. július 6., majd 1526. április 24-től 1530. május 3-ig töltötte be a nádori méltóságot. 59 DL 71158. Az oklevél 1519. október 8-án kelt, valamint DL 71157 (Szintén 1519. október 8-i kelettel.) 60 DL 90509. A birtok Perseházi Mocskos György fia Benedek magszakadása folytán került újraadományozásra. A Mocskos család története is érdekes, hiszen egyrészt ők is adtak ügyvédeket (Mocskos György: KUBINYI 1984/1. 205. p.; KUBINYI 1984/11.14. p. és Mocskos Simon (1484: DL 63290), aki éppen Pelényi Pált váltotta ebben a perben, 1489-ben Pelényi a felperest, Mocskos pedig az alperest képviselte: DL 57022 (Hanvay 255. sz.), 1492-94-ben egy perben Justh Andrást előbb Mocskos Simon, majd Pelényi Pál képviselte DL 63386 (Justh 452. sz.), másrészt Pelényi Pál egy birtokba iktatás kapcsán perbe keveredett Mocskos Györggyel. DL 46462. Pelényi Mihály a birtokadomány idején, 1510-ben már Budán szolgálhatott, ugyanis az adományban a szintén a budai udvarban szolgáló Korlátkövi Péter tárnokkal és kamarással együtt részesült. Nehezen feltételezhető, hogy Korlátkövi mellett ne egy szintén Budán szolgáló jusson adományhoz. Korlátkövi Péterre és a fenti adományra ld. NEUMANN 2007. 55-56. p. (327. jegyz.) és 136. p. Az adomány Neumann szerint valószínűleg nem realizálódott. Uo. Vö. még: BAKÁCS 1971.163., 371. p. 61 DL 47297. (Ld. 51. jegyz.) A Mihály által kiállított bizonyságlevél május 15-én, Pilinyben kelt: Ex Pelen feria tertia ante Urbani, 1519. Talán ezzel az ügylettel függhetett össze, hogy éppen ekkor zálogosítja el Mihály a Hont vármegyei födémesi birtokrészét. BAKÁCS 1971.116., 371. p. Nyilván szüksége volt pénzre a pilinyi birtokrész megszerzéséhez.