Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Gyarmati György: A hivatásos áldozat és a hivatásos hóhér a Rákosikorszakban, az 1950-es évek elején

március első hetében tették közhírré a falusi tanácsházak hangszórói - villanyáram nélküli településeken még hagyományos kidobolással -, hogy „portáját kitakarítva, házát fellobogózva mindenki méltóképpen készüljön népünk bölcs vezére és tanítója, Sztálin legjobb magyar tanítványa, Rákosi Mátyás elvtárs 60. születésnapjának megünneplésére." Ehhez valóban az egész országot mozgósították. A literátorok hozsannát zengő írásaik sorával hódoltak a vezér előtt; üzemek, gyárak kollektívái születésnapi munkaversennyel, illetve szakmai profiljukba vágó gépek, berendezések miniatűr modelljeivel; „a dolgozó parasztság" szőttesekkel, agrártermékek népművészeti megformálású installálásának garmadájával fejezte ki ragaszkodását „a szeretett vezér" iránt. A papság, pontosabban a „békepapok" reprezentánsai se maradhattak ki a sorból. Egyikük köszöntője szerint nem is csak „gyülekezeteinkkel, egyházunk egészével, ... [hanem] a magyar nép egészével együtt ...kívánunk hosszú éveket, gazdag eredményeket, országot vezető munkájához." S fogadalmat is tett: „továbbra is úgy akarunk szolgálni, hogy hálánk és szeretetünk Rákosi Mátyás iránt ne szó legyen csupán, hanem valóság és élet".

9 Egy művészi ambíciókkal megáldott hentes disznózsírból készített Rákosi portréval tisztelgett az ünnepelt előtt, s a méretes büsztöt állította a húsbolt kirakatába. A helyszín időszakos csendes zarándokhellyé vált, miután a kortársak - csak suttogva terjeszteni mert - vélekedése szerint ez volt a vezér legtalálóbb megformálása. Az országra szóló ünneplés ceremóniái fárasztóak voltak ugyan Rákosi számára, mindazonáltal „a magyar dolgozó nép feléje áradó szeretetét és háláját" valamivel viszonozni illett. A jubílalas után kicsit megpihenve, módját ejtette annak, hogy egy - a maga számára is kedves - viszont-ajándékkal álljon elő. Ez abból állt, hogy az állami és pártvezetés egyesítésére vonatkozó politikai bizottsági előterjesztést elfogadva, átvette a minisztertanács irányítását is. 1952. augusztus 14-től Rákosi Mátyás pártfőtitkári tisztsége mellett kormányfő is lett. Immár formalizáltan is az ő kezébe futott össze a pártállami diktatúra irányításának minden jogosítványa. Közben arról is menetrendszerűen gondoskodtak, hogy az ünneplések ne menjenek a munka rovására. Március 15-ét, a modernkori Magyarország legkiemelkedőbb nemzeti ünnepét már egy korábbi kormányrendelet „rendes munkanappá" minősítette vissza. Majd Karácsony másnapját, december 26-át is munkanappá nyilvánították. Ugyanekkor, 1952-ben volt Kossuth Lajos születésének 150. évfordulója. Előtte úgy tisztelegtek, hogy az ország virtuális központja, a budapesti parlament előtti téren álló - rá emlékező - szoborcsoportot „leváltották". A korábbi - melyet a Horthy-korszakban emeltek nem felelt meg a korszellemnek, mert azon „levitézlett reakciós nemesek" 9 Bereczky Albert cikkét idézi: PAPP 1992. 92-93. p.