Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kovács Csaba: Sorsok és emlékezetek. A második világháborús megtorlások délvidéki magyarok visszaemlékezéseiben

téntek kezelése, valamint a történelmi és az egyénnek szóló igazságtétel elmaradása miatti méltatlankodás, felháborodás. Péter

21 1932-ben született Zsablyán, ott lakott családjával együtt a háború idején is. 1944 végén a szerb partizánok megölték nagyapját, apját és bátyját. A gyilkosságok után nem sokkal a család életben maradt tagjait a járeki lágerbe internálták, ahol hónapokig raboskodtak sok más magyarral és némettel együtt. Az internálás után a család nem költözhetett vissza Zsablyára, másutt kellett új életet kezdeniük. Péter édesapja a partizánok bevonulásakor, az interjúalany szóhasználatával élve, katonaparancsnokként őrizte embereivel (magyarokkal és szerbekkel) falujuk főbb pontjait, majd a partizánok bejövetelekor hivatalosan átadták azokat. Néhány félelemben töltött nap után Péter édesapját és bátyját dolgozni hívták a partizánok, azt üzenték, hogy a felállítandó katonakórháznál kell segédkezniük. A két férfit nem engedték haza, börtönbe kerültek. Hamarosan követte őket a fogságba az interjúalany nagyapja is. „Hetvennyolc éves nazarénus hitoktató volt a nagyapám. Az utcán fogták el, egyszerűen behajtották a sorba, és őt is bevezették.. ,"

22 Az őrizetbe vételek arra hivatkozva történtek, hogy a fogságba kerültek részt vettek az 1942-es razziában, és ott szerbeket öltek meg. Péter szerint a partizánok állítása nem volt igaz, hiszen édesapja akkoriban magyar katonaként, otthonától távol, szolgálati idejét töltötte, bátyja - mivel az iskolában éppen téli szünet volt - Budapesten tartózkodott, hetvenéves, nazarénus hitoktató nagyapja pedig hitéből kifolyólag ódzkodott az erőszakos cselekedetektől. A nagyapát vallási meggyőződéséért a magyar hatóságok zaklatták is, mivel az erőszakmentesség tanítása miatt veszélyesnek ítélték hitoktatói tevékenységét. Az elbeszélésekből tudjuk, hogy a család elhurcolt férfitagjainak - ha nem végezték ki rögtön, és helyben tartották fogva őket - a hozzátartozók vihettek be élelmet, arra olykor az anya, olykor a nagyobb gyerek vállalkozott. Az ételhordás néhány napig, maximum két, két és fél hétig tartott, a fogva tartott férfiak többségét ugyanis - kit előbb, kit később - kivégezték. A kivégzések egy része nyilvános volt, más részük a fogva tartás helyén történt. A börtönben meggyilkoltak közül sokakat agyonlőttek, sokan a kínzásokba haltak bele. Sok magyart puskatussal, lapáttal vagy más eszközzel vertek agyon, akadt olyan bebörtönzött is, aki a kínzások elől az öngyilkosságba menekült. A börtönbe Péter hordta be az élelmet a fogva tartott családtagoknak, elmondása szerint három-négy évvel idősebb nővérét a partizánok nem engedték be, édesanyja pedig nem járt be a börtönbe (hogy miért, az az inter21 A keresztnév az interjúalany inkognitójának megőrzése végett kitalált név. 22 KOVÁCS Csaba: Interjú Péterrel. Bácspalánka, 2004. december 20., 11-13. p.