Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Gyáni Gábor: A megtorlás és az emlékezet narratívái

szem, hogy a pártnak olyan nagy erőssége leszek, én mindig megyek a magam feje után. A pártba ekkor még nem kerültem be, csak tagjelölt lettem. A pedagógusok városi pártszervezete foglalkozott a tagfelvételemmel, javaslatukat a városi MSZMP-titkárság elé terjesztették. A városi titkárság jóváhagyta: jó, akkor beléphetek a pártba, elfogadnak, hogyha én kérem a felvételemet. Mondtam, hogy kérem, nem azért, hogy valamihez is hozzájussak, hanem gondoltam, hogy így jobban lehet visszafelé az eseményeket igazolni." Jóllehet utóbb mégis ügy lett az illető ötvenhatos múltjából, amire állítólag így reagált az akkor már a tanács oktatási osztályára felbuktatott emlékező: „... jó-jó, voltak perek ellenem, refes is voltam hosszú ideig, de nem úgy vagyok bűnös, ahogyan ők gondolják."

12 Azt kívántam ezzel a történettel érzékeltetni, hogy kifejezetten jól kamatoztatható történetírói eljárás a rejtett nyomok felderítése, a nyomolvasás, midőn az áldozatok ötvenhat-képét és az ötvenhatot illető tudását vizsgáljuk meg közelebbről.

13 S hadd utaljak ezen a ponton a narrativitás-elmélet egyik nagy dilemmájára, mondhatni belső vitájára, amely a kontinuitáselmélet hirdetői (David Carr és bizonyos értelemben Paul Ricoeur), valamint a szélsőséges konstruktivisták (Hayden White és kivált Frank Ankersmit) között folyt le. Carr elképzelése szerint „a történeti elbeszélések nem egyszerűen olyan történetek, melyek meghatározott módon különböznek a mindennapi cselekvéseket és tapasztalatokat leíróktól; a történeti elbeszélések ilyen történetekről is szólnak". Ezért nevezi Carr a történeti beszámolókat „másodfokú elbeszéléseknek".

14 A másik oldal képviseletében megszólaló White pedig így ad hangot konstruktivista meggyőződésének: „a narrativa formálja meg azt az eseménytömeget, amely elsődleges referenseként szolgál".

15 Közérthetőbb formában előadva: a tézis szerint a történeti szöveg „tényeken alapszik, ez teszi úgymond hivatalossá, történetet ad ki. Ez a tényekről szóló beszámoló egy sztori elemeinek láncolata, és megmagyarázza, széles magyarázatát adja nem a tényeknek, hanem annak, ahogyan azokat újraírták, és így egy történet részeivé váltak."

16 Mindebből annyi érdekes számunkra most csupán, hogy látjuk, miképp keletkezik ötvenhat történeti beszámolója az áldozatoknál. Első tézisemben azt ál12 MOLNÁR Adrienne (vál. és összeáll.): A „hatvanas évek" emlékezete. Az Oral History Archívum gyűjteményéből. Budapest, 2006,134. p. 13 A történészi megismerés és a detektív nyomolvasásának analógiájáról bővebben lásd K. HORVÁTH Zsolt: Az ötök jele. Nyom, nyomozás, értelemképzés a microstoria látószögéből. In: K. HORVÁTH Zsolt - LUGOSI András - SOHAJDA Ferenc (szerk.): Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Budapest, 2003,94-119. p. 14 Dávid CARR: A történelem realitása. In: N. KOVÁCS Tímea (vál.): Narratívak 3. A kultúra narratívái. Budapest, 1999,71. p. Bővebben uő: Time, Narrative, and History. Bloomington, 1986. 15 Hayden WHITE: A történelem terhe. Budapest, 1997,183. p. 16 VÁRKONYI Benedek: Mire jó a múlt? Beszélgetés Hayden White történetfilozófussal. Café Bábel, 2003/1-2., 20. p.