Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Gyáni Gábor: A megtorlás és az emlékezet narratívái

lítottam, a forradalom és a megtorlása inherens kapcsolatban áll egymással. A megállapítást oly módon is igazolhatjuk, hogy - Dávid Carr koncepciójának megfelelően - megpróbáljuk tényszerűen kimutatni: az utólagos, vagyis a történeti beszámoló (ez esetben az emlékező elbeszélése) egy korábban megformált történet puszta megismétlése vagy átdolgozása, alapjában véve tehát felidézett elbeszélés, vagy a korábbi elbeszélés mai perspektívának megfelelő újraalkotása. Ami azt jelenti, hogy a jelenbeli elbeszélő reflektál az emlékezetében megőrzött vagy épp utólag tudatosított (például olvasás útján felfrissített) valamikori őselbeszélésre, primer narratívára. A tétel érvényességének bizonyítása a bírósági vallomás és - amennyiben létezik ilyen - az utólag rögzített emlékezés narratív dokumentumainak (a memoárnak és az oral historynak) az összevetésére hárul. Erre teszek most kísérletet egy esettanulmány keretei között. A kétfajta elbeszélés közötti formai különbségek a narrátor aktuális helyzetének, magának a beszédhelyzetnek a folyományai. A vádlotti minőségben tálalt történet, amely az eseménysor adott körülmények közt egyedül lehetséges tényszerű beszámolója, a bírósági procedúra keretei közti kérdés-felelet helyzetéhez illeszkedik, annak logikájából érthető meg csupán a benne foglaltak jelentése. Az utólagos elbeszélés során már nem jellemző persze ez a sajátos beszédhelyzet, ezáltal megnyílik az elbeszélő előtt annak az elvi lehetősége, hogy tágabb kontextusokba helyezze az akkori beszédhelyzetet, sőt arra reflektálva beszélje el újfent a maga valamikori történetét. Elmondhatja tehát immár, amit a rendőrségi kihallgatáson és a tárgyalóteremben nem mert vagy nem tartott célszerűnek kibeszélni (nehogy ártson magának és másoknak), vagy amit egyszerűen akkor és ott nem lehetett elmondani (mert nem kérdeztek rá); de persze az is a szabadságában áll immár, hogy olyan dolgokat hallgasson el, amelyek akkor - történetesen a szándékai ellenére - még szóba kerültek, vagy amikre nem szívesen térne vissza saját jól felfogott érdekében, önnön identitását megóvandó. S oly módon is kontextualizálhatja az ötvenhatban történtekről való mondandóját, amit az a tudástöbblet tesz számára lehetővé, amely az utólag megnyílt perspektíva hozadéka. Apám ügyének dokumentumait, peranyagát, valamint 1989-ben megjelentetett rövid ötvenhatos visszaemlékezését használom mindehhez forrásul és empirikus bizonyítékul. Hadd idézzem elsőként 1989-es visszaemlékező szövegéből a következő részletet: „A forradalom helyi előzményei nem különböztek az országszerte szokásos viszonyoktól."

17 Egy ilyen (utólagos) megállapítás 1956nak a helyi eseményeken túli teljes eseménysorát illető, utóbb megszerzett tudáson alapul, mely tudás a per időszakában, természetesen, nem állt, nem állhatott még az illető rendelkezésére, azt csak jóval az események, valamint a meghur17 GYÁNI Imre i. m. 49. p. 278