Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

ezért kérdésfelvetéseinkben ezen elgondolás mellett sorolunk fel szempontokat és érveket. Ennek a megközelítésnek abban látjuk az értelmét, hogy a más tudományterületekről származó fogalmi meghatározások alapján érthetőbbé, megmagyarázhatóbbá válnak a történelmi jelenségek, másrészt áttekintésünk valamelyest hozzájárulhat az erőszakra vonatkozó ismereteink gyarapításához. A kérdést ezzel egyáltalán nem akarjuk lezárni, sőt éppen azt feltételezzük, hogy az interdiszciplináris tárgyalásmódok újabb és újabb értelmezési lehetőségeket kínálnak. Szakirodalmi szemlénket alapvetően két részre bontottuk. Először elméleti és fogalomtörténeti kérdésekkel foglalkozunk, majd a keletnémet példán keresztül érintjük a múltfeldolgozás és a nemzedékkutatás néhány kérdését. Ezen témák ilyen módon történő összekapcsolását a személyes érdeklődésünkön túl az motiválta, hogy véleményünk szerint az erőszak múltbeli tapasztalatának és jelenbeli hatásának, „fel- és átdolgozásának" összefüggéseit célszerű a különböző nemzedéki szocializációkhoz és emlékezeti formákhoz kötni. Azok szerves összetartozása számunkra egy elméleti és módszertani kiindulópontot jelent. A szélsőségek korának tartott 20. századi közelmúltunkban először a fehér foltok és az ingoványos területek sokasága tűnik a szemünkbe. A kronológiailag tagolt történelemben az elmúlt évtizedekkel kapcsolatban ütközünk a legtöbb versengő hipotézisbe, meggyőződésbe, ami többek között a „túlélő" kortársak tömegéből, természetes emberi reakcióinkból, különböző emlékezetünkből, jelenbeli státusunkból, felkészültségünkből és érdekeltségeinkből fakad. Szerencsénkre nem csupán emlékezünk, hanem felejtünk is, de ha a feledtetésre egy magát történésznek valló ember vállalkozik, akkor még inkább felerősödik a történetiség elvének a fontossága.

4 A bevezetőben említett vicc ellentétpárjaként idézzük fel azt a nemrégiben történt esetet, amikor egy ókorkutató publikálás céljából elküldte egy német kiadóhoz Olaszországban megjelent könyvét.

5 Ebben a munkában a sztálinizmust mint demokráciát mutatja be. A kézirat kiadói visszautasítása után a szerző a vitát peres útra kívánta terelni. Az ilyen típusú hamisításra, a témánál maradva, kulturális erőszakra is gondolva, tudatosan választottuk az egyik kiindulópontként - a bevezető viccben is idézett - kortársi tapasztalatvilágot. Egy társadalomtörténeti gondolkodásmódban természetesnek számít az, hogy más tudományterületektől kölcsönzünk elméleteket és módszereket, mert azt feltételezzük, hogy ezek kulcsot adnak a kezünkbe a hagyományos történeti források feltárásakor, s még inkább értelmezésekor. Bennünket most 4 Lásd ennek elméleti alapvetését: Paul RICOEUR: Das Rätsel der Vergangenheit. Erinnern Vergessen - Verzeihen. Göttingen, 1998; Pierre NORA: Zwischen Geschichte und Gedächtnis. Aus dem Französichen von Wolfgang Kaiser. Berlin, 1990,11-33. p. 5 Jörg BABEROWSKI: Diktaturen der Eindeutigkeit. Ambivalenz und Gewalt im Zarenreich und in der frühen Sowjetunion. In: uő (szerk.): Moderne Zeiten? Krieg, Revolution und Gewalt im 20. Jahrhundert. Göttingen, 2006,37-59. p.