Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Standeisky Éva: „Élni kell, nem igaz?" - Déry Tibor börtönbéli önvizsgálata

Regényét, a G. A. úr X-bent feleségének írt levelében meghatározhatatlan műfajú írásnak, „szatirikus lázálomnak" nevezte. Az önvizsgálat, az utópiába transzponált önanalízis sikeres volt: a nyomasztó téma ellenére a jól végzett munka öröme érződik a regény születéséről beszámoló levélsorokban. Nem fogvatartóinak szóló novellát és drámát írt, mint perének lezárulása előtt, hanem önmagát is kielégítő, „szórakoztató" művet alkotott. G. A., megunva a kicsinyes társadalmat - az otthagyott világ a két világháború közötti Nyugat-Európára emlékeztet -, a pusztába vonul, s hosszú bolyongás után rátalál X-re, ahol minden a „kinti" világ fordítottja: az emberek boldogok, mert nincsenek vágyaik, erkölcsösek, mert nincsenek bűneik, igazat mondanak, mert semmi sem kényszeríti őket hazugságra. Örömeik netovábbja az elmúlás, amely valamiféle kollektív, eufórikus önmegsemmisítő haláltáncban éri az arra érdemeseket. A tevékenykedni akarókat, az érzéki örömökről lemondani nem tudókat bíróság elé citálják, s azzal büntetik őket, hogy fejedelmi életmódot biztosítanak számukra. Az emberek többsége megveti, lenézi ezeket a szerencsétleneket, akik gazdagok, jól tápláltak, műveltek, szép ruhákban járnak. Az „elítéltek" is mélységesen utálják saját magukat. A szabadság X-ben a halálhoz való jog csorbíthatatlanságát jelenti. Az kerül bíróság elé, aki hozzátartozóját vagy bárkit akadályoz az önkéntes szabad akaratból és boldogan vállalt - elmúlásban. A szabadság és annak hiánya mindig is Déry életének központi problémája volt. Testi függetlenségét gyermekkorában a betegség korlátozta - csonttuberkulózisa miatt évekig ágyhoz kötött volt -, intellektuális szabadságát szocialista meggyőződése, valamint közéleti és írói ambíciója veszélyeztette. A regénybeH nihilista szabadságértelmezés ellentmondott a szocialista dogma szabadságfelfogásának, amely az egyént megnyomorító kapitalizmus megdöntésétől a képességek kiteljesítését, a szükségletek kielégítését remélte. A szocialista Déry is hinni vélt ebben. Világnézetének megingásáról az ötvenes évek közepéig csak szépirodalmi alkotásaiból tudunk. Csupán 1956-ban tudta önmaga számára megfogalmazni, s ugyanakkor a nyilvánosság előtt is elmondani, hogy a szabadságot - s nemcsak egyéni szabadságát, hanem embertársai többségének szabadságát - éppen az a társadalom veszélyezteti leginkább, amelytől a korlátok ledöntését remélte. 1956. júniusi Petőfi-köri felszólalásának a központi témája a szabadság hiánya. Beszédének utolsó mondata is a fentiek jegyében fogant: „... szabadság nélkül az élet egy fabatkát sem ér."

7 De mi teremtheti meg az „éppen időszerű" szabadságot? A forradalom bukásáig a demokratikus szocializmus akadályainak elhárítása, a forradalom után az egyéni lét védelme: a társadalmi és az egyéni, majd csak az egyéni szükséglet. A szükségletek kielégítése azonban függéssel jár, s ez csorbítja a szabadságot. A legnagyobb szükséglet: élni. Aki ezt elfogadja,