Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Körösi Zsuzsanna: „Életerőt adtak a küzdelemben." A feleség a börtönbüntetésre ítélt férfiak emlékezetében

szélgetés fókuszában, vagyis az interjúkészítő elsősorban arra volt kíváncsi, hogy ő mit miért csinált a forradalom alatt, illetve miként zajlott a letartóztatás, a vizsgálat, a kihallgatás-sorozat, és milyen emlékeket őriz a börtönévekről. Mindezeket tudva mégis furcsa, hogy a férfiak ilyen szűkszavúak a feleségüket illetően. Szemérmességből? Vagy csak nem szokás beszélni a feleségünkről? Mivel ezek inkább költői kérdések, erre válasz az interjúkban nem, vagy csak nehezen található, nézzük meg, milyenek ezek az emlékek!

2 A letartóztatás után A letartóztatás mindenki számára sokkot okozott, függetlenül attól, hogy számítottak-e rá vagy sem, esetleg készültek is rá. A családok ezt követően hosszabb-rövidebb ideig teljes bizonytalanságban éltek. A feleségek sok esetben azt sem tudták, hova vitték a férjüket, hetekig-hónapokig küzdöttek a hivatallal, a többnyire kevéssé segítőkész hivatalnokokkal, fűhöz-fához rohangáltak, míg kiderült valami. Az ezzel az időszakkal kapcsolatos emlékek között többeknél olvashatjuk, hogy a feleség védőügyvédet keresett. Tudjuk, nem volt egyszerű olyan ügyvédet találni, aki védhette és valóban védte is, vagy legalább megpróbálta védeni az ötvenhatosokat. Az erről szóló emlékeket jellemzően érzelemmentesen, értékelés nélkül idézték fel. Ennek a távolságtartásnak minden bizonnyal egyik oka lehet - mint ahogyan ezt többen fontosnak is tartották megjegyezni -, hogy ők erről akkor, a letartóztatás után, a fogdában, a börtönben semmit sem tudtak. Ha egy találkozás során említette is ezt a feleség, részletekbe nem bocsátkozhatott. Legtöbb esetben csak évekkel a szabadulás után mesélte el az akkor történteket. Erre példa egy orvos visszaemlékezése: „A hozzátartozóink mind szereztek védőügyvédet. A feleségem első nap mindjárt szólt egy barátunknak. Vasárnap éjfélkor jöttek ránk a fegyveresek, hogy letartóztassanak, és ő már hétfőn délelőtt rohant ügyvédért... Nekem erről fogalmam sem volt, mert közben a kapcsolat megszűnt közöttünk." Természetes, hogy a visszaemlékezésekben már a vizsgálati és az ügyészségi szakasz felidézésekor hangsúlyos a feleség hiánya, hiszen sok esetben semmi mód nem volt a férj-feleség közötti kapcsolattartásra. Többségében nem kaptak beszélőt, nem levelezhettek. Ennek kapcsán már több érzelem fogalmazódott meg. Van, aki saját rossz lelkiállapotáról beszélt. Egy munkástanács-vezető erről így emlékezett: „Még tovább rombolta az ember egészségét meg a lelkiállapotát is, hogy itt, a Gyorskocsi utcában egyetlenegyszer engedélyeztek beszélőt a feleségemmel... Arra emlékszem, 2 Az interjúrészleteket név nélkül, szerkesztett, rövidített formában közlöm, és ...-tal jelölöm a kihagyásokat.