Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Körösi Zsuzsanna: „Életerőt adtak a küzdelemben." A feleség a börtönbüntetésre ítélt férfiak emlékezetében

KÖRÖSI ZSUZSANNA „Életerőt adtak a küzdelemben." A feleség a börtönbüntetésre ítélt férfiak emlékezetében Tanulmányomban a forradalmat követő megtorlás magántörténelmének egy nagyon személyes szeletéről kívánok írni. Interjúkra, pontosabban interjúrészletekre támaszkodva azt igyekszem bemutatni és értelmezni, hogy az ötvenhatos szerepvállalásukért elítélt férfiak negyven év távlatából hogyan emlékeznek vissza arra, hogy feleségük mit tett, hogyan állt vagy nem állt helyt, míg ők börtönben voltak. Hogyan alakult kettejük kapcsolata a börtönévek alatt? Mire emlékeznek életük ezen szakaszában, ha feleségükről kérdezik őket, hogyan beszélnek róla? Tudjuk, hogy a börtönbüntetésüket töltő férfiak különböző megküzdési stratégiákat alakítottak ki, hogy túléljék ezeket az éveket. Hogy ki mint viselkedett a börtönben, illetve ki miként viselte a börtönt, számos feltételtől, adottságtól, tényezőtől függött. Ezek között a körülmények között minden bizonnyal kiemelt szerepe volt az otthon maradt családnak, a feleségnek. Vizsgálódásom az 1956-os Intézet Oral History Archívumában található úgynevezett ötvenhatos életútinterjúkon alapul, pontosabban a dolgozatom témájából következően azokat a visszaemlékezéseket tanulmányoztam, amelyeknek interjúalanyai részt vettek a forradalomban, illetve az azt követő ellenállásban, ezért elítélték őket, és a letartóztatás időpontjában házasságban éltek.

1 Ez a körülmény körülbelül százhúsz életútinterjú esetében áll fenn. Ezek a férfiak 1956-ban huszonöt és negyvenkét év közöttiek voltak, és bár vannak köztük az ország minden részéből eltérő iskolai végzettségűek és foglalkozásúak, társadalmi státusukról mégis inkább azt mondhatjuk, hogy fővárosi, városi értelmiségiek, illetve magasan kvalifikált munkások. Az interjúk a kilencvenes években készültek, és bár mindegyik átöleli a visszaemlékező teljes életét, terjedelmükben, mélységükben, részletezettségükben is különböznek. Az interjúk tanulmányozása során már az első megközelítésben is feltűnő volt, hogy viszonylag kis számban, körülbelül a visszaemlékezések negyedében találtam az egyszerű említésen túlmutató részletet a feleségről, arról, hogy a börtönidőszak alatt milyen volt kettejük kapcsolata. Meglepően alacsony azon emlékezők száma, akik maguktól, tehát nem az interjúkészítő direkt, irányított kérdésére válaszolva idéztek fel a feleségükkel kapcsolatos történést, érzést, emléket. Persze tudjuk, számos dologtól függ, hogy ki mire és hogyan emlékezik egy adott pillanatban, illetve hogyan idézi fel emlékeit. Nyilvánvaló az is, hogy ezekben az interjúkban a férfi, a férj volt a középpontban, az ő élete állt a be1 Az Oral History Archívum életótmterjúinak annotált jegyzékét lásd a www.rev.hu honlapon.