Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

A nagymama emlékét azért emeltük ki, mert ő tisztán emléket mond, újraéli az eseményt. Az emléksűrűségként emlegetett mutató a három nagyszülő esetében magas (0,8; 0,6; 0,7), a két szülő emlékezete az arányszámok tekintetében átmenetet mutat (egyaránt 0,6). Bár csak esetelemzésről van szó, az emléksűrűség eltérése a legfiatalabb generációnál mégis feltűnően lecsökken. A négy unoka szövegei a nagyszülőkhöz és szülőkhöz viszonyítva kisebb mértékben (0,3; 0; 0,3; 0,2) tartalmaztak eseményemlékeket. Míg a felnőttek a visszaemlékezés nagyobbik, ők a kisebbik részében beszélnek eseményekről. Ezek a riportok nem nevezhetők történeteknek, nagyobbrészt ismereteiket sorolják fel (Szabad Európa Rádió, csomagok osztása stb.). Megnyilatkozásaikat emellett a gondolatok, a történelem mára vonatkoztatása jellemzi. 1956 történelmi jelentősége, az ünneplés fontossága (dokumentumfilmek, kiállítások) foglalkoztatja az ebben a családban élő fiatalokat, amiről hosszasan beszélnek, határozott értékeket alkotnak. Mindeközben mozaikszerűen utalnak a családi emlékekre, de még a nagymama igen élő emlékét is csak egy-két mondatban foglalják össze. A huszonkilenc éves unoka emlékezésének idevonatkozó részlete: „Nagymamám ott volt, amikor lelőtték azt a fiatal egyetemistát, aki egy katonának akart átnyújtani egy virágcsokrot. A nagymamám ott volt, és ezt a történetet többször is elmesélte nekünk. Ezenkívül annyit tudok még, amit édesanyám elmondott, hogy titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót, segítséget kértek többször is a Nyugattól, valamint Amerikától, de ez a segítség sajnos nem érkezett meg a magyar felkelők számára. Ezenkívül pedig édesanyám elbeszéléseiből tudom, hogy mennyire naprakésznek kellett lenniük ahhoz, hogy akár bármelyik pillanatban el tudjanak menekülni. Édesapám elbeszéléseiből is hallottam az 1956-os forradalomról, tőle azt hallottam, hogy mennyi ember volt az utcán, hogy vonultak ki, valamint szintén a Takaréktár utcai lövöldözésről számolt be." Ugyanez a huszonöt éves unoka szemszögéből: „A nagymamám ott volt, amikor a Schwarz Lajost lelőtték, csak a szerencsének köszönheti, hogy őt nem találta el egy golyó. Ilyen és még ehhez hasonló történeteket hallottam tőlük. Meg persze az államosításról, arról, hogyan vették el mindenünket, és hogyan rettegtek attól éjjelnappal, hogy elviszik őket a származásuk miatt." Annak bemutatására, hogy az emlékek kimondatlanul is ott vannak a fiatalok életében, a tizennyolc éves fiútestvér '56-os emlékezését közöljük. Emlékező gondolatok, konkrét emlék nélkül. Fiútestvér, tizennyolc éves: „Emlékeim több felől vannak, több útról, egyrészt szüleim felől, ismerőseim elbeszéléseiből, illetve amit nekem tanítottak az iskolában. Hát főleg az iskolai tanulmányaim alapján, mivel ott vettük részletességében a dolgokat és a folyamatokat, és ott láttuk, mint egy egész rendszert, és ott érthettük meg az alapvető történéseknek a folyamatát, illetve a