Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Stark Tamás: „Malenkij robot". Magyar állampolgárok elhurcolása a Szovjetunióba 1944-1945-ben

A Bükk felé törő szovjet csapatok több ezer civilt hurcoltak el Miskolc, Felsőzsolca, Lőrinci térségéből. November végén kezdődtek meg a dél-dunántúli hadműveletek. A Pécs­re bevonuló szovjet csapatok több száz civilt vittek el. 8 Dél-Dunántúlon az el­hurcolások 1944. december 20. után kezdődtek és elsősorban a Siklósi, Szent­lőrinci és Szigetvári járást érintették. A járási szovjet parancsnokságok a világ­háborúban katonai szolgálatot teljesített, de már leszerelt vagy csapatukat ön­kényesen elhagyó férfiakat „mozgósították" közmunkavégzés ürügyén. Az elhurcolások a Budapest bekerítését célzó hadművelet végrehajtása so­rán is folytatódtak. Sárbogárdon például két nappal a szovjet csapatok megér­kezése után minden 17 és 45 év közötti férfinak jelentkeznie kellett a község­házán. Az összegyűlteket a bajai gyűjtőtáborba, majd Temesvárra, onnan pe­dig a Szovjetunióba vitték. 9 Kutatásaim szerint tömeges elhurcolásokra került sor Dorogon, Esztergomban, Pilisszentléleken és Kesztölcön. Sok civilt vittek el Ózdról és az Ózd környéki falvakból, Salgótarjánból, Balassagyarmatról, Berkenyéből, Szécsényből, Szendehelyről, Ceglédről és Gödről. 10 A harcok során végrehajtott elhurcolások méretei kiemelkedően nagyok voltak a fővárosban. A forrásokból úgy tűnik, hogy Budapesten a szovjetek esetlegesen és kampányszerűen, válogatás nélkül vittek, akit értek. A har­cok elültével sem csitult a fogolyszerző kampány. Hátszegi Hatz Ottó, a bu­dapesti szovjet városparancsnokhoz beosztott összekötő tiszt a magyar hon­védelmi miniszternek február 7-én írott jelentésében a következőkről szá­molt be: „Az emberek rendszertelen összefogdosása és elhurcolása rendü­letlenül tovább folyik... Megható a budapesti lakosság élni akarása: ingyen és élelem nélkül minden munkás a helyére sietne, hogy a termelést folytas­sa, üzemét rendbe hozza. Az elhurcolás veszélye azonban megfélemlít min­denkit. Senki sem meri elhagyni az otthonát." 11 A deportálások kiújulásáról írt Hátszegi március 29-i jelentésében. „... négy-öt nap óta Budapesten is­8 Pécs város polgármesteri hivatala 1945 tavaszán 298 férfi és 14 nő hazahozatala érdeké­ben kérte a külügyminiszter segítségét. Domokos József ugyanakkor 870 főre teszi az elhurcoltak számát. Ez utóbbi adat nyilvánvalóan tartalmazza a „németként" elvitteket is. Lásd DOMOKOS József: „Malenkij Robot". A magyarországi települések jegyzéke, me­gyénkénti bontásban, ahonnan 1944 októbere és 1945 októbere között polgári szemé­lyeket vittek el a Szovjetunióba „jóvátételi munkára", „malenkij robotra". Budapest, 2005. Kézirat a szerző birtokában. 9 KAKSTETTER Ferenc visszaemlékezése. Paksi Hírnök, 1991. július 31. 10 Domokos József kutatásai szerint Salgótarjánból 782, Balassagyarmatról 165, Szende­helyről 127, Berkenyéről 135, Ceglédről 466 személyt vittek el a front áthaladása után. Lásd DOMOKOS i. m. Gödről mintegy 60 főt vittek el 1944. december 29. és 1945. január 1. között. Az elhurcoltak közül 32-en a szovjet táborvilágban vesztették életüket. Lásd Önkormányzati Közlöny, Göd, 1997. október 14., 6. p. 11 A jelentést idézi: BOGNÁR Zalán: A „felszabadítók" áldozatai. Ötvenöt éve ért véget Buda­pest ostroma. Magyar Nemzet, 2000. február 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom