Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Stark Tamás: „Malenkij robot". Magyar állampolgárok elhurcolása a Szovjetunióba 1944-1945-ben

A Bükk felé törő szovjet csapatok több ezer civilt hurcoltak el Miskolc, Felsőzsolca, Lőrinci térségéből. November végén kezdődtek meg a dél-dunántúli hadműveletek. A Pécsre bevonuló szovjet csapatok több száz civilt vittek el.

8 Dél-Dunántúlon az elhurcolások 1944. december 20. után kezdődtek és elsősorban a Siklósi, Szentlőrinci és Szigetvári járást érintették. A járási szovjet parancsnokságok a világháborúban katonai szolgálatot teljesített, de már leszerelt vagy csapatukat önkényesen elhagyó férfiakat „mozgósították" közmunkavégzés ürügyén. Az elhurcolások a Budapest bekerítését célzó hadművelet végrehajtása során is folytatódtak. Sárbogárdon például két nappal a szovjet csapatok megérkezése után minden 17 és 45 év közötti férfinak jelentkeznie kellett a községházán. Az összegyűlteket a bajai gyűjtőtáborba, majd Temesvárra, onnan pedig a Szovjetunióba vitték.

9 Kutatásaim szerint tömeges elhurcolásokra került sor Dorogon, Esztergomban, Pilisszentléleken és Kesztölcön. Sok civilt vittek el Ózdról és az Ózd környéki falvakból, Salgótarjánból, Balassagyarmatról, Berkenyéből, Szécsényből, Szendehelyről, Ceglédről és Gödről.

10 A harcok során végrehajtott elhurcolások méretei kiemelkedően nagyok voltak a fővárosban. A forrásokból úgy tűnik, hogy Budapesten a szovjetek esetlegesen és kampányszerűen, válogatás nélkül vittek, akit értek. A harcok elültével sem csitult a fogolyszerző kampány. Hátszegi Hatz Ottó, a budapesti szovjet városparancsnokhoz beosztott összekötő tiszt a magyar honvédelmi miniszternek február 7-én írott jelentésében a következőkről számolt be: „Az emberek rendszertelen összefogdosása és elhurcolása rendületlenül tovább folyik... Megható a budapesti lakosság élni akarása: ingyen és élelem nélkül minden munkás a helyére sietne, hogy a termelést folytassa, üzemét rendbe hozza. Az elhurcolás veszélye azonban megfélemlít mindenkit. Senki sem meri elhagyni az otthonát."

11 A deportálások kiújulásáról írt Hátszegi március 29-i jelentésében. „... négy-öt nap óta Budapesten is8 Pécs város polgármesteri hivatala 1945 tavaszán 298 férfi és 14 nő hazahozatala érdekében kérte a külügyminiszter segítségét. Domokos József ugyanakkor 870 főre teszi az elhurcoltak számát. Ez utóbbi adat nyilvánvalóan tartalmazza a „németként" elvitteket is. Lásd DOMOKOS József: „Malenkij Robot". A magyarországi települések jegyzéke, megyénkénti bontásban, ahonnan 1944 októbere és 1945 októbere között polgári személyeket vittek el a Szovjetunióba „jóvátételi munkára", „malenkij robotra". Budapest, 2005. Kézirat a szerző birtokában. 9 KAKSTETTER Ferenc visszaemlékezése. Paksi Hírnök, 1991. július 31. 10 Domokos József kutatásai szerint Salgótarjánból 782, Balassagyarmatról 165, Szendehelyről 127, Berkenyéről 135, Ceglédről 466 személyt vittek el a front áthaladása után. Lásd DOMOKOS i. m. Gödről mintegy 60 főt vittek el 1944. december 29. és 1945. január 1. között. Az elhurcoltak közül 32-en a szovjet táborvilágban vesztették életüket. Lásd Önkormányzati Közlöny, Göd, 1997. október 14., 6. p. 11 A jelentést idézi: BOGNÁR Zalán: A „felszabadítók" áldozatai. Ötvenöt éve ért véget Budapest ostroma. Magyar Nemzet, 2000. február 12.