Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Stark Tamás: „Malenkij robot". Magyar állampolgárok elhurcolása a Szovjetunióba 1944-1945-ben

A külföldi foglyok elhelyezésére szolgáló táborrendszer korai felállítása arra utal, hogy a szovjet vezetés eleve nem tett különbséget civilek és kato­nák között, és hogy a háborús célok sorában fontos szempont volt a munka­erő-szükséglet kielégítése. A Szovjet Tudományos Akadémia Világgazdasá­gi és Világpolitikai Intézetének igazgatója, Varga Jenő vetette fel először, hogy a legyőzött ellenséges ország ne csak anyagi jellegű kártérítést fizes­sen, hanem munkaerejével közvetlenül is járuljon hozzá a háború utáni újjá­építéshez. Sztálin már Anthony Eden külügyminiszter moszkvai látogatása alkalmával, 1941 decemberében egyértelművé tette az angol küldöttség előtt, hogy a Szovjetunió a háború után nemcsak pénzbeli, hanem termé­szetbeni jóvátételre is igényt fog tartani. 1943 augusztusában a Külügyi Népbiztosságon belül Ivan Majszkij ko­rábbi londoni nagykövet vezetése alatt megalakították a „Szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság"-ot. A bizottság által a jaltai konferenciára készített részletes terv ötmillió német kényszermunkás tíz évig történő dol­goztatásával számolt. Sztálin a jaltai, majd a potsdami konferencián is kifej­tette, hogy az ellenséges országok fogságba esett katonáit a Szovjetuniót ért hatalmas emberi és anyagi veszteség legalább részleges pótlására a Szovjet­unió területén kívánja dolgoztatni. A valóságban mintegy négymillió fogoly került a szovjet munkatáborokba a háború következtében. 2 Ebben a szám­ban nincsenek benne a Mandzsúriában fogságba esett és ott tartott japán, jó­részt civil foglyok, akiknek a száma megközelítette az egymilliót. Bár a „Majszkij-bizottság" Magyarországgal kapcsolatos tervei nem is­mertek, nyilvánvaló, hogy a magyar foglyok munkaereje éppoly fontos volt, mint a többi legyőzött országé. A Kárpát-medencébe nyomuló szovjet had­erő megnyitotta az utat nemcsak az ország anyagi, hanem emberi erőforrá­sainak kihasználása előtt is. Az elhurcolások történetének feltárása bonyolult feladat, mert az átta­nulmányozott több száz esetleírás alapján is nehéz rendszert, központi kon­cepciót találni a szovjet politikában. Az elhurcolások áttekinthetőségét meg­nehezíti, hogy időszakonként és térségenként változott az összeszedés mód­ja, a deportálást elrendelők és végrehajtók köre és az áldozatok összetétele. A visszaemlékezésekben, korabeli dokumentumokban leírt esetekből ki­tűnik: valóban gyakran előfordult, hogy a szovjetek egy-egy település elfog­lalása után rövid időn - sokszor napokon - belül összegyűjtötték és elhur­colták a civil lakosság egy részét. A helységharcokat szórványosan követő elhurcolások mellett az ország háború alatti területén olyan fogolygyűjtő akciókra is sor került, amelyek esetében nem csupán a leendő kényszermunkások számának a növelése, ha­nem az adott régió „pacifikálása" és etnikai arculatának megváltoztatása 2 Voennoplennüje v SZSZSZR, 1939-1956. Dokumentü i materialü. Moszkva, 2000,331-333. p. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom