Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)
Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Stark Tamás: „Malenkij robot". Magyar állampolgárok elhurcolása a Szovjetunióba 1944-1945-ben
A külföldi foglyok elhelyezésére szolgáló táborrendszer korai felállítása arra utal, hogy a szovjet vezetés eleve nem tett különbséget civilek és katonák között, és hogy a háborús célok sorában fontos szempont volt a munkaerő-szükséglet kielégítése. A Szovjet Tudományos Akadémia Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének igazgatója, Varga Jenő vetette fel először, hogy a legyőzött ellenséges ország ne csak anyagi jellegű kártérítést fizessen, hanem munkaerejével közvetlenül is járuljon hozzá a háború utáni újjáépítéshez. Sztálin már Anthony Eden külügyminiszter moszkvai látogatása alkalmával, 1941 decemberében egyértelművé tette az angol küldöttség előtt, hogy a Szovjetunió a háború után nemcsak pénzbeli, hanem természetbeni jóvátételre is igényt fog tartani. 1943 augusztusában a Külügyi Népbiztosságon belül Ivan Majszkij korábbi londoni nagykövet vezetése alatt megalakították a „Szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság"-ot. A bizottság által a jaltai konferenciára készített részletes terv ötmillió német kényszermunkás tíz évig történő dolgoztatásával számolt. Sztálin a jaltai, majd a potsdami konferencián is kifejtette, hogy az ellenséges országok fogságba esett katonáit a Szovjetuniót ért hatalmas emberi és anyagi veszteség legalább részleges pótlására a Szovjetunió területén kívánja dolgoztatni. A valóságban mintegy négymillió fogoly került a szovjet munkatáborokba a háború következtében. 2 Ebben a számban nincsenek benne a Mandzsúriában fogságba esett és ott tartott japán, jórészt civil foglyok, akiknek a száma megközelítette az egymilliót. Bár a „Majszkij-bizottság" Magyarországgal kapcsolatos tervei nem ismertek, nyilvánvaló, hogy a magyar foglyok munkaereje éppoly fontos volt, mint a többi legyőzött országé. A Kárpát-medencébe nyomuló szovjet haderő megnyitotta az utat nemcsak az ország anyagi, hanem emberi erőforrásainak kihasználása előtt is. Az elhurcolások történetének feltárása bonyolult feladat, mert az áttanulmányozott több száz esetleírás alapján is nehéz rendszert, központi koncepciót találni a szovjet politikában. Az elhurcolások áttekinthetőségét megnehezíti, hogy időszakonként és térségenként változott az összeszedés módja, a deportálást elrendelők és végrehajtók köre és az áldozatok összetétele. A visszaemlékezésekben, korabeli dokumentumokban leírt esetekből kitűnik: valóban gyakran előfordult, hogy a szovjetek egy-egy település elfoglalása után rövid időn - sokszor napokon - belül összegyűjtötték és elhurcolták a civil lakosság egy részét. A helységharcokat szórványosan követő elhurcolások mellett az ország háború alatti területén olyan fogolygyűjtő akciókra is sor került, amelyek esetében nem csupán a leendő kényszermunkások számának a növelése, hanem az adott régió „pacifikálása" és etnikai arculatának megváltoztatása 2 Voennoplennüje v SZSZSZR, 1939-1956. Dokumentü i materialü. Moszkva, 2000,331-333. p. 26