Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Germuska Pál: Megtorlás a felsőoktatásban az ELTE BTK esettanulmánya alapján

véglegesen - megszakították tanulmányaikat. Az eddigiekből is kitűnt, hogy csak azoknak az ügyét tudtuk dokumentálni, akik ellen formális eljárás folyt. Mindenesetre ezekből is számos tanulság szűrhető le. A hatalom jó érzékkel választotta ki azokat az embereket, akiknek a megbüntetésével „példát statuált" - hiszen a végső cél a félelemkeltés, az elrettentés volt, s így nem is volt szükség tömeges bosszúállásra. A fegyelmik, a „megtorlás konszolidációja" során szinte mindenki besározódott: nem volt muszáj részt venni a végrehajtásban, de a „csaholás" jó pontnak számított - mintha kiforgatták volna a régi latin közmondást: „Hallgatás - ellenkezés". Érdekes kérdés Szamuely Tibor személyes felelőssége a megtorlásban, hiszen a közkeletű legenda szerint ő volt az ELTE „véreskezű" komisszárja. Ezt azonban nem tartjuk igazolhatónak. Szamuelynek az oktatói fegyelmi bizottság és a kari pártbizottság vezetőségi tagjaként, majd 1957. augusztus l-jétől rektorhelyettesként valóban jelentős szerepe volt a megtorlásban. Rektorhelyettesi működése alatt azonban nem született több fegyelmi határozat, mint elődje idejében, a jogerős döntés, a súlyosbítás lehetősége pedig nem az ő hatáskörébe tartozott.

25 Szamuely csak a „mór" volt, aki megtette kötelességét - számos kollégája és beosztottja aktív közreműködésével -, majd útilaput kötöttek a talpára. Összesítsük a következőkben az adatokat: a kar kétszáznegyven oktatója közül tizenöt ellen indítottak eljárást „ellenforradalmi cselekményekben való részvétel miatt". Vekerdi Józsefet bírósági ítéletét követően vonták felelősségre. Két oktató (Varga János, Hanák Péter), mielőtt megindulhatott volna ellenük az eljárás, áthelyezésüket kérték. Vadász Sándort az egyetem történeti könyvtárába helyezték büntetésből. Hat oktatót bocsátottak el azonnali hatállyal állásából. írásbeli megrovásban részesült az oktatók közül hét fő. Aspirantúrája megszakításával büntettek két főt. Az eljárások során nyolc oktatót a népi demokráciával való szembenállás (Mt. 112. § 2. pont), egy főt, Vekerdi Józsefet a népi demokráciával való szembenállás és „súlyos bűncselekmény elkövetése" (Mt. 112. § 1-2. pont) miatt vontak felelősségre. Valószínűleg a 25 Szamuely így jellemezte saját szerepét a megtorlásban 1958 júniusában, amikor - részben „revizionizmus" hamis vádjával - leváltották tisztségéből: „1957 áprilisában, amikor párttagjaink jelentős része még nagyban hirdette a megbocsátást, kezembe vettem a fegyelmi vizsgálatok ügyét, és erélyesen letörve az akkori kari vezetés, a professzorok jelentős részének, de sajnos a párttagok jelentős részének ellenállását, megkezdtem a kar megtisztítását az ellenforradalmi elemektől. Ezt a munkát folytattam a rektorhelyettesi kinevezésem után, ennek eredménye az, hogy én személyesen körülbelül 30 hallgatót zártam ki az egyetemről fegyelmi vagy más úton... Ugyanakkor fegyelmi határozataim meghozatalánál mindig igyekeztem a legnagyobb humanitással eljárni, és nem egy esetben közbelépésemmel megmentettem fiatal embereket az érdemtelenül szigorú büntetéstől. Soha nem hoztam olyan határozatot, amelyről tudtam, hogy kihatással lesz az illető további sorsára, anélkül hogy sokoldalúan ne tájékozódtam volna körülményeiről, és hosszú ideig ne töprengtem volna a helyes megoldáson." ELTE Egyetemi Levéltár, I/i) 9. doboz. Szamuely Tibor feljegyzése az MSZMP Budapesti Bizottságához. 33-34. p.