Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Németh László: A Zala megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatának kialakulása és az ügyvédi védelem az „ellenforradalmi" bűncselekményekben

Az egyik ügyvédi fellebbezés tartalma lényegében már ekkor utalt a per koncepciós jellegére,

104 ugyanis a büntetőeljárást a tervgazdasági bűncselekményeknél kötelezően megkövetelt, a vállalat tárgya szerint illetékes, illetőleg a hatóság felett felügyeletet gyakorló miniszter által tett feljelentés nélkül indították, s a bíróság a tárgyalást is így kezdte meg, és ezen észrevétel után tovább folytatta. A hatályos BHÖ 252. §-a szerint ugyanis ezt a feljelentést be kellett volna szerezni, s a vádlottaknak és védőiknek lehetőséget kellett volna adni a vitathatatlan tényállás tisztázása érdekében ennek tanulmányozására. A védői fellebbezés nehezményezte, hogy a már tárgyalás közben érkezett, szám nélküli, tényállást nem tartalmazó, Czottner Sándor nehézipari miniszter által, tervgazdálkodás érdekét sértő bűntett miatt csatolt feljelentést a bíróság elfogadta, holott a nyilvánvalóan később keletkezett feljelentés - szabotázs bűncselekmény miatt - olyan személyt is felelősségre kívánt vonni, aki ellen az ügyész vádat sem emelt, s akit a bíróság el sem ítélt. A fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság Borbély János (akit vigyorgó halálnak is becéztek akkoron jogászkörökben) vezette Népbírósági Tanácsa már összevontan tárgyalta a dél-alföldi olajmező ugyancsak koncepciósnak tekintett szabotázs-ügyét a Majerszky-féle perrel, s jó néhány vádlott esetében súlyosabb ítéletet hozott.

105 Nem súlyosbította azonban néhányuknak, többek között az elsőrendű vádlottnak, Majerszkynek az elsőfokú ítéletét, ugyanis ő és védője, Major Ákos, a jogszabályok adta ideig visszavonták fellebbezésüket. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsához benyújtott fellebbezésnek nagyon nagy rizikója volt. Ugyanis itt nem érvényesült a súlyosítás tilalma, s előfordult, nem zalai ügyek esetében, hogy az enyhítésre irányuló fellebbezéskor halálos ítélet született.

106 Ezért sok esetben - a tanácsvezető személyének függvényében is - a védők visszavonták a fellebbezésüket, megkímélve védenceiket az esetleges súlyosabb büntetéstől. Emiatt az ügyvédeket sok kritika érte, de az ügyek részletes áttanulmányozása nélkül véleményt megfogalmazni inkorrektségnek tűnik. Jó néhány ügyvédi interjú alapján azt mondhatom, hogy habár az ügyvédek nem rendelkeztek konkrét információval a később bejelentett amnesztiát illetően, de ahogy fogalmaztak, az a levegőben lógott. Elmondták, hogy a regnáló rezsimnek sem lehetett hosszú távon érdeke, hogy széles tömegeket maga ellen fordítson. Az új rezsim 1958-ban ki is jelentette, hogy akkor lesz amnesztia, ha az már az ő hatalmukat erősíti. A 120/1958. IM-BM-LÜ közös utasítás még csak az egyedi felülvizsgálat lehetőségét adta meg. Később megszületett az úgynevezett osztályszempontú, 104 Uo. !05 UO. 106 Lásd HEGEDŰS B. András (főszerk.): 2956 kézikönyve. Megtorlás és emlékezés. Budapest, 1996,389. p.