Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Horváth Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956-os forradalom és szabadságharc után

kor a lehető legrosszabbra számíthatnak. Ezt elkerülendő, a legbiztosabb módszernek - mint az dr. Kertész Dezső orvos főhadnagy és társai ügyében is történt a fellebbviteli tárgyalás jegyzőkönyve szerint - a fellebbezés visszavonása bizonyult. A katonák elleni ítélkezési gyakorlatban nem egy példa volt arra is, hogy jogerősen elítélt személyek ügyében pótnyomozást rendeltek el, és egy újabb ügyben az ítéletet - új tényállást megállapítva - súlyosbították. Találtunk a feldolgozott peranyagok között olyanokat is, ahol az 56'-os ügyben kiszabott büntetést egy más ügyben korábban hozott jogerős ítélettel összevonták. Az első- és másodfokú ítéletek mértéke közötti összefüggéseket, változásokat vizsgálva nagyon szélsőséges értékeket kapunk. A halálbüntetést az Elnöki Tanács vagy a másodfokon eljáró bíróság többnyire életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta, de többen 15 vagy 10 évet kaptak. Egy esetben fordult elő, hogy a halálbüntetést másodfokon 8 év börtönre enyhítették. Még nagyobb a szóródás, ha az első fokon kiszabott életfogytiglani börtönbüntetések alakulását nézzük. Az enyhítés során a legtöbb elítélt 15,10 vagy 8 évet kapott, de két esetben a bíróság másodfokon 4 és 5 év börtönbüntetést szabott ki. Ha a bíróságok ítélkezési gyakorlatát vizsgáljuk, rendkívül összetett képet kapunk. Az egyes ügyekben tényállásként megfogalmazott, és így az ítélet alapját képező cselekmények és a kiszabott büntetések nagysága között nagyon nehéz bármiféle összefüggést találni. Például ha a vádlott személy vád szerinti cselekményét „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével" megvalósított bűntettnek - BHÖ1. (1) - minősítették, a büntetés mértéke a halálbüntetéstől az 1 év 8 hónapi börtönbüntetésig terjedt. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha a fegyver- és lőszerrejtegetésért kiszabott büntetéseket nézzük. A különbség rnindössze az, hogy a sáv két széle a halálbüntetésnél és az egy évnél kisebb felfüggesztett, vagy az egy évnél kisebb letöltendő börtönbüntetésnél húzódik. Kutatásaink szerint a büntetések mértékében tapasztalt hatalmas eltéréseknek csak kis hányada függött össze az elítélt személyek elő- vagy utóéletével, a hatalomnak a lehető legkülönbözőbb módon tett szolgálataival. Az ügynöki tevékenység, mások feljelentése, a k^hatalmi szolgálat és az azért kapott Idtüntetés is csak kevesek esetében járt automatikusan enyhébb büntetéssel. Állításom igazolásául jelzem: a „Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem" kitüntetéssel rendelkező bírák ítéltek jogerősen halálra ugyanebben az „elismerésben" részesült tiszteket. A veszteségek valamilyen formáját, illetve a megtorlást a Magyar Néphadsereg majd minden második szervezeti egységének személyi állománya elszenvedte. Ha ide soroljuk a Tiszti Nyilatkozat aláírásának megköveteléséből adódó létszámcsökkentést és a felülvizsgáló bizottságok tevékenységét is, akkor a helyzet még rosszabb. Voltak olyan alakulatok, amelyek a forradalom és szabadságharc időszakában, illetve az azt követő megtorlás során kiugróan nagy veszteségeket szenvedtek. Ezek közül a börtönbüntetésre ítéltek átlagosnál is magasabb szá-