Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

ismerte el. A két balassagyarmati malom — az alsó- és felsőmalom — molnáraira is vonatkozott az a terjedelmes 1709. augusztusi megyei szabályrendelet, mely mentesítette őket a helyi közigazgatás által kivetett adóterhektől és szolgáltatásoktól.

29 Balassagyarmat számára 1709 szeptemberének második felében ért véget a kuruc világ. Szeptember 27-én még a város mellett táborozott a hadaival nyugat felől visszavonuló Bercsényi Miklós. Szeptember 30-án azonban már — az ülés záradékaként — a megye közgyűlési jegyzőkönyvébe bevették, hogy Nógrád vármegye a császári csapatok birtokába került. A császári katonaság Érsekvadkert közelében sáncolta el magát és zömmel környékünkön helyezkedett el téli szállásra. Így volt ez 1710 januárjában is. Rákóczi a romhányi csatavesztés után feladta Nógrád vármegye visszaszerzésével kapcsolatos reményeit.

30 Balassagyarmat történetének 1690-től 1709 őszéig terjedő időszaka a mezővárosi szabadságjogok elismerésének és virágzásának két évtizede. Az 1709 őszétől 1711 tavaszáig, a szatmári békekötésig terjedő másfél esztendő alatt viszont már kezdetét vette ezeknek a jogoknak a megnyirbálása. A mezővárosi jogok és a vallásszabadság csorbítása A telepítő két zálogbirtokos, Jakusith Kata és Koháry István — minden jel szerint — a Rákóczi-szabadságharc kezdetéig nem került ellentétbe a várossal. A végbeli katonák szélnek eresztése és jobbágysorba kényszerítésük a XVII. század utolsó évtizedeiben a város feltöltését, az újratelepítés sikerét segítette elő. Ez természetesen nem okozott gondot a földesuraknak. Amint azonban a balassagyarmatiak is a régi végvári, pontosabban az azokkal közel egyenértékű, némely tekintetben pedig még terjedelmesebb hajdú szabadságjogokért szálltak síkra, kirobbant az ellentét. Rákóczinak az az 1709. január 14-én kiadott rendelete, hogy a jobbágyok földesuraik akarata ellenére is katonának állhatnak, sőt hogy a háború után a hajdúvárosok jogai birtokában levő helységekben telepítik le őket, igazolta a balassagyarmatiak törekvéseit, akik ekkor 13 hajdút adtak a fejedelem seregébe. Igyekeztek is így élni, ami ellen a szabadságharc bukása után földesuraik élénken tiltakoztak.

31 A város földesurai — a Jakusith-féle részben gróf Balassa Gábor, majd 1709-től özvegye, Perényi Mária és utána gróf Balassa Pál, a Koháry-részen pedig az azt 1730 táján visszaváltó gróf Zichy Károly

32 — nem voltak ugyan eleve rosszindulatúak a várossal szemben, de földesurak voltak, akik jövedelmük érdekében tudni sem akartak a hajdú városi „végházi" szabadságjogokról. Ugyanakkor Perényi Mária 1715-ben a pénzügyi zavarba került városnak kölcsönadta azt a kamatjaival 44 ft 40 d-t kitevő összeget, amit — az Ipolytól északra eső területei után járó „fegyverjog" (jus armorum) címén — nem fizetett be Hont vármegye pénztárába, 1719-ben pedig készségesen megerősítette a város 1690. évi telepítőlevelét. De ugyanígy megtette ezt gróf Zichy Károly 1734-ben, majd 1741-ben gróf Zichy Imre is.

33 A telepítőlevélben kikötött jogokat és kötelezettségeket tehát mind a két fél érvényben levőnek tekintette. Csakhogy minden ilyen szabadalomlevél megerősítésekor, vagy ha új földesurat kaptak, „kis ártatlan szolgálatra vagy dátióra hivattak föl [a földesurakhoz], majd egy pár őzet, majd némi kötelességeket — magukban véve