Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

a kékkői és más a divényi uradalomhoz tartozóknál. A zselléreket mindkét uradalom évi 18 nap gyalogmunka elvégzésére kötelezte. A mesteremberek és a kereskedők jártak a legrosszabbul, mert az ő cenzusukat általában mindig emelték az uradalmak tisztjei. „Nem volt tehát a balassagyarmati lakosság tractamentumára nézve semmi bizonyos zsinórmérték — állapította meg 1837-ben találóan a kékkői uradalom jogtanácsosa —, hanem csak az úri önkény."

151 Ezt a kétségtelenül igaz megállapítást azonban — nem az „úri önkény" mentségére, hanem az egész 1848-ig terjedő időszak úrbéri viszonyainak megértése végett — ki kell egészítenünk azzal, hogy a város jobbágygazdái, mivel elegendő számú cselédséggel rendelkeztek, húzódoztak az úrbéri kötelezettségek pénzen való megváltásától. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a köztük ós a cenzualisták között fennálló rossz viszony nem mérséklődött olyan mértékben, hogy közös akciót indíthattak volna földesuraik követeléseivel szemben. Ezt bizonyítják a kékkői uradalomból rendelkezésünkre álló adatok is. Az 1776 júniusában kihirdetett helytartótanácsi döntés alapján ugyanis a kékkői uradalom balassagyarmati jobbágyai — amint már láttuk — évi 1434 ft-ért minden komoly terhet jelentő kötelezettségüket megválthatták volna. A megváltási összeget azonban csak 1776 második felére fizették ki és tárgyalásokat kezdtek. S valójában szívesen fogadták azt az uradalmi javaslatot, amely szerint 1777ben csak 1006 ft-ot, vagyis 426 ft-tal kevesebbet fizessenek, mint amennyit a helytartótanácsi döntés következtében fizetniük kellett volna. Ez az összeg úgy jött létre, hogy telkeik után fizettek évi 60 ft cenzust, élélmiszerszolgáltatás megváltása címén 40 jobbágy évi 85 dénárt, azaz 34 ft-ot, robot megváltásért fejenként 20 ft 80 d^t, vagyis összesen 832 ft-ot, a hosszúfuvarok dlenértékeként pedig összesen 80 ft-ot. Ezzel szemben tizedet adtak a szénából és az 1776. évi határozat szerint is tizedköteles méhek és bárányok után. Ugyanakkor kukoricatermésük után kilencedet, vagy annak megváltása címén sessiónként 50 d-t kellett fizetniük. Ennek a látszólag igen kedvező megállapodásnak „buktatója" — azon kívül, hogy egyáltalában létrejött — a szénatized és a kukorica utáni kilenced bevezetése volt, valamint az, hogy a robotmegváltás összege még mindig a legmagasabb készpénzben fizetendő tétel. Észre is vették ezt mind a két részről, és így az uradalomnak — valószínűleg a cselédekkel vagy napszámosokkal is dolgoztató módosabb jobbágygazdák közreműködésével — 1778-ra sikerült olyan szerződést elfogadtatnia jobbágyaival, amely kasebfo módosításokkal 1793-ig érvényben volt. Eszerint 36 1/2-ben állapították meg — az 1771. évi 65-tel szemben — a jobbágytelkek számát. Ez úgy történt, hogy a 3/4 és 1/2 telkeket számbelileg összevonták és 2 1/2 pusztateleknek nyilvánították (pontosan 38 3/4 telek lenne így az eredmény). A lakott jobbágytelkek után különböző megváltások összegeként évi 441 ft-ot, a két puszta telek árendája fejében pedig 60 ft 15 d bért fizettek. 501 ft 15 d^re csökkent tehát a készpénzfizetés. Viszont kötelesek voltak minden lakott telek után évi 8 napot ekével vagy fogattal, 6 napot kaszálással, 2 napot levélhordással és 2 napot halászással szolgálni az uradalomnak, ősszel pedig 16 kila termést a Dunához fuvarozni. Hasonló természetű megállapodás jött létre a divényi uradalom és jobbágyai között is.

152 A két uradalom tehát elérte, hogy az 1776. évi döntés ellenére olyan megállapodások jöttek létre, amelyekben a majorsági gazdálkodásuk érdekében megjelent a kötelező robotszolgáltatás. A jobbágygazdák tehát — akik között több városi tanácstag is volt — az ipar és kereskedelem fejlődése érdekében hozott helytartótanácsi döntés célkitűzéseivel ellentótben — akarva vagy akaratlanul — az uradalmi majorgaz-