Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

dálkodás érdekeinek kiszolgálóivá lettek. Mi sem természetesebb, hogy a zsellérek 1771-ben megállapított 18 napi robotja is teljes egészében érvényben maradt. Ez utóbbinak azért volt különös jelentősége, mert később az uradalmak a cenzualistákat — vagyis a kereskedőket, iparosokat és honoráciorokat — is 18 napi robot megváltásával egyenlő összeg fizetésére igyekeztek rávenni, végső fokon zsellérré tenni.

153 Az 1776. évi határozat be nem tartása az 1785-ben kiadott, a jobbágyok személyes szabadságát biztosító rendelet 6. §-a miatt vált végzetessé a város történetében. Ez a rendelet ugyanis kimondta, hogy az 1—5. §-okban foglaltak szigorú betartása mellett a földművesek (azaz a jobbágyok és zsellérek) minden egyéb tekintetben az eddigi szabályok szerint éljenek, ha pedig földesuraik nagyon sanyargatnák őket, igénybe vehetik a megye tisztiügyészónek a segítségét. Mivel pedig 1785. augusztus 22-én, a rendelet kibocsátása napján a balassagyarmati földművelők az 1788-ra érvényes feltételek mellett voltak kapcsolatban uradalmaikkal — és II. Józsefnek ez a rendelete halála után is érvényben maradt —, többé sem a balassagyarmati jobbágyok, sem a zsellérek nem tudtak megszabadulni a robottól. A földművelés felvirágoztatása érdekében hozott 1785. évi rendelet több pontja azonban a város fejlődését is elősegítette, hiszen az 1. § megszüntette a „jobbágy" és „zsellér" elnevezést és azt „földműves''-re változtatta, valamint biztosította számukra a szabad költözködés jogát. A 2—5. §-ok pedig a következőkről intézkedtek: a földműves ura engedélye nélkül is házasodhat, tudományos pályára léphet vagy mesterséget folytathat; sem a földműves, sem családja nem köteles a földesúrnál személyes szolgálatot teljesíteni, de önszántából elszegődhet; a földműves ingóságairól szabadon rendelkezhet; törvényes és elégséges ok nélkül őt vagy örökösét telkétől megfosztani és egyik községből a másikba áthelyezni nem lehet.

154 Ez az 1785. évi rendelet, ha az 1776. évi végzést betartják, a város földműves lakosait tulajdonképpen a „szabad bérlők" szintjére emelte volna. Így, egy sorba helyezve őket a oenzualistákkal, eredményesebb harcot folytathattak volna a földesúri követelményekkel szemben. Sajnos ez nem történt meg, ugyanakkor II. József további rendeletei újabb bonyodalmat idéztek elő a szőlőművelés, különösen a földesúri jognak, regálénak tekintett borárusítás területén. Az 1787. évi rendelet a szőlőművelés mennyiségi és minőségi fokozását célozta. Megengedte, hogy a földművesek nemcsak a lakóhelyükön, hanem bármely más községben termelt boraikat is szabadon eladhassák, ha csak az urasággal kötött „szabad és egymásközt való megegyezésfoül a régi szokás mellett maradni nem akarnának". II. József figyelme még arra is kiterjedt, hogy a bort né egyszerre, hanem utcánként felosztva, egymás után árulják és arra a házra, ahol ilyen termelői borkimérés van, „valami jegyet" tegyenek. Ennek azonban nem volt szabad olyan cégér formának lennie, mint a kocsma cégére, hanem csak egy — akár valóságos, akár festett — palack bort, illetve korsót tehettek ki az ablakba. A rendelet az ily módon történő bormérést azokban a helységekben, ahol szőlők voltak — tehát Balassagyarmaton is — félesztendei időtartamra engedélyezte.

155 A rendelkezés következtében a két uradalom és a kocsmáltatási jogot részben bérlő város hamarosan szembe került a szőlőművelő és bort mérő jobbágy, zsellér, cenzualista és honorácior lakossággal. Bonyolította az ügyet, hogy a városi tanács tagjainak és az uradalmak ügyeit intézőknek is voltak szőlőik. A termelői boirmérés engedélyezése miatt azonban nemcsak Balassagyarmaton, hanem országszerte is zűrzavar támadt, amit az 1788 nyarán kibocsátott újabb királyi rendelet igyekezett tisztázni. Eszerint az