Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)
A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG
jószágában nevelt lovai Balassagyarmaton auctió, vagyis kótya-vetye képen" adattak el. Lényegében ilyen kótyavetyék voltak a katonaság vagy az államkincstár egyéb céLjaira szolgáló állatfelhajtások is. 137 De a nagy tömegeket érdeklő dolgok kétségtelenül elsősorban a kirak odó vásárokon vo ltak tfri^bafók. Ezeken a helyi iparosok és kereskedők meMett szép számmal voltak máshonnan jöttek is. Az árusítók a városi tanács hozzájárulásával igyekeztek sátraikat minél nagyobb forgalmúnak ítélt helyen felütni. 1808 szeptemberében Novotny Mihály losonci posztókereskedő például abban állapodott meg a tanáccsal, hogy szabad legyen „őneki mindenkor a vásár ideiben a város kapuja mellett bal oldalon" sátort építenie, amiért „letészen most a város oassájába nyolc rhénes forintot, azonkívül minden vásárkor — akár ő jönni fog a városba, akár nem — harminc krajcárt letenni köteles légyen". 1811 februárjában Novotny új megáHapodást kötött. Eszerint a tanács megengedte, hogy „az ő sátora az Ipolysági vasárus sátora mellett" legyen felállítva, amiért minden országos vásár alkalmával akár jön, akár nem egy rémes forintot fizet a város pénztárába. Ezeken a vásárokon különben az akkor számbajöhető mindenféle árucikk kapható volt. Kevés az olyan tiltó rendelet, hogy mit nem szabad a vásárokon árulni. Így például a „fehér orca festéknek" árusítását tiltó 1788. évi rendelet a vásári árusításra is vonatkozott, majd 1790-ben megtiltották a puskapornak bolton kívüli, vásárokon történő árusítását. 138 A nagy termény- és állatfelvásárlások, valamint a rossz termésű évek következtében a parasztgazdaságok nem tudtak lépést tartani a mezővárosok lakosságának fogyasztási igényeivel. Az áruhiány drágaságot idézett elő, ami elsősorban a hetipiacokon volt érezhető. Nem ok nélkül került tehát a város jegyzőkönyvébe 1790 júniusában Pest megye országgyűlés elé kerülő indítványa a hetipiacok forgalmának növeléséről. A drágaság letörését, mivel az áruhiányt nem lehetett kiküszöbölni, árszabásokkal igyekezett a megye elérni, amelyek betartásáért a városi tanácsot tette felelőssé. A drágaság — pontosabban a vevők becsapása — abból is adódott, hogy az eladók különböző mértékeket használtak. Többszöri figyelmeztetés és büntetés ellenére még 1810ben is úgy tapasztalta a szolgabíró, hogy „a gyarmati heti vásárokon s úgy szinte a nagy vásárokon is, még sokon a régi fól-kilával mérni bátorkodnak, s innen ezen különbségből sok rendetlenségek eredendnek". Elrendelték tehát, hogy azok, akik nem a pozsonyi mérőt használják, ha nemtelenek 24 pálcaütéssel, ha nemesek 12 ft pénzbírsággal büntetendők. 139 Nem kevés gondot okoztak a városi hadnagyoknak és a vásárbírónak a vásárokon történő kisebb-nagyobb lopások. A város jegyzőkönyve számos ilyen eset szigorú büntetését tárja elénk. A lopott marhák és lovak vásárokon történő eladásának meggáitüására az 1810. november 14-i megyei közgyűlés Mesterházy Antal csendbiztos javaslatát elfogadta, amely szerint ezentúl csak olyan szarvasmarhák és lovak adhatók el, amelyek pontos leírását vagy a tulajdonos vagy a falu jegyzője írásban adja, az állat eladójának és vevőjének nevét pedig a mezőváros nótáriusa köteles külön jegyzőkönyvbe bevezetni. A marhakereskedéssel kapcsolatban különben is sok zavaros hitelezési ügylet került felszínre. 1802 augusztusában Gebhardt városbíró veje a jászberényi vásáron marhákat vásárolt és otthon eladta azokat. Az üzletben a divényi uradalom tiszttartója is érdekelve volt 500 ft erejéig. Érdekelve voltak azonban még Frey Ignác balassagyarmati szappanos ós Baumgarten Mózes idevaló kereskedő is. Nézeteltérés támadt a két utóbbi társ között, aminek során 78 font faggyú
