Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

JEGYZETEK

SCHNEIDER MIKLÓS: A nógrádi adózó nép viszonyai 1828-ban. Helyzetkép a mai Nógrád megye községeiről az országos összeírás alapján. Salgótarján 1972. 10—12. 195 Ennek a két elgondolásnak az értelmében történt, hogy a megye 1826-ban egy balassagyarmati órásmester panaszát egy zsidó órás és aranyműves ellen azért utasította vissza, hogy ezáltal is „a közönségnek mindenkor káros monopóliumát eltávoztassák". 1829-ben pedig a helytartótanács intézkedett úgy, hogy a balassagyarmati evangélikus csizmadiák saját szertartásaik fedezésére külön pénztárat létesítsenek a céhen belül. — EPERJESSY i.m. 121., 134-nek a 88. jegyzete, 179—182. — BJN 310. 196 jellemző erre az az 1839. évi határozat, amely szerint a városban letelepedni akaró Milbacher János szitakészítő mester befogadását illetően a kékkői uradalom főügyészének kérdésére a tanács a következő választ adta: mivel a városban eddig nincs „semmiféle szitás mester" ezért örömmel veszik letelepedését és kijelentik, hogy az országos vásárok első napján, a hetivásárok közül pedig a hétfői napon — kizárva a máshonnan jövő szitásokat — egyedül csak ő árulhatja készítményeit. Kétségtelen tehát, hogy a városi tanács nem a szabadverseny jegyében kívánta a város iparát fejleszteni. A fentiekből kitűnik, hogy a hétfőn és pénteken tartott hetivásárokon az iparosok is megjelentek áruikkal, bár azok elsősorban „gabonára és termesztvényekre nézve tartattak". Ez az állapot sok visszaélésre adott alkalmat. Visszatérő panasz, hogy „a vidéki emberek" a hetipiacokon megveszik a gabonát és nyerészkedés céljából nyomban tovább is adják. így — miként 1816 szeptemberében a tanács is megállapítja — „a kenyérrel kereskedő asszonyok búzát a vidékiek miatt nem vehetnek", nem tudnak kenyeret sütni és árulni. Mindez előmozdítja a drágaság növekedését és kérik — később is többször — az alispán intézkedését. — NmL Bgy. jkv. VI. 1843/675., 1843. dec. 16. Az irat az új városháza alapkövébe került. Dévény István szerkesztette. — NmL Bgy. jkv. IV. 1839/153., 1839. szept. 28. — NmL Bgy. jkv. III. 1816/155., 1816. szept. 2. — NmL Bgy. jkv. VII. 1847/364. 197 NmL Bgy. jkv. IV. 1832/115., 1832. aug. 4. 198 1818 februárjában például szabályozták — a zsidó község elöljáróival egyetértve — 20 első és 20 második sorban elhelyezkedő zsidó vásári árus pontos sátorfelállítási helyét és sorrendjét. A szűr szabók sátrainak felállítási sorrendjét azonban nem a városi tanács, hanem a két uradalom 1822. január 15-i úriszéke határozta meg, ami jól példázza a város és földesurai közötti huzavonát. A céhek, a városi tanács és az uradalmak közötti együttműködésre nézve igen tanulságos a balassagyarmati magyar és német tímárok s a szűcsök közötti vita, s annak elintézése. Ezek október 27-én kelt Vithalm Józsefhez, a divényi uradalom tiszttartójához intézett kérésükben a következőket adták elő: a vármegyeháza építése miatt nem maradhattak meg régi helyükön, de „nem csak mostan, e mai napon kezdődő országos vásár" alkalmából szükséges a hely megváltoztatása, hanem az elkövetkezendőkre nézve is, „mivel a vidékiek is annyira meg szoktak szaporodni az országos vásárokon, hogy azokkal együtt, többen is szorulván már egy sátorba, meg sem férünk". A vásáron a szűcsök közül száznál több mesterember szokott sátrat verni és ha ezek itt nem kapnak megfelelő helyet, akkor a gyarmati mesteremberek sem fognak más városok vásárain alkalmas elhelyezést nyerni. A vásári sátrak miatt vita támadt egy alkalmas helyet elfoglaló 12 sátornyi cserzővargával. Ennek elintézése végett a városi tanács elé járultak, ahol kérésüket helybenhagyták. Kérik tehát az uradalom közbejöttét, hogy addig is, amíg az