Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

süllyedő bevételi tendenciát mutattak. Míg 1930-ban — a városnál maradó rész — 62 000 pengő volt, addig egy év múlva már csak 40 000 pengő. A képviselő-testület takarékossági bizottságot választott saját tagjai közül, melynek feladata a költségvetés felhasználásának ellenőrzése volt.

244 Az 1933. évi zárszámadás alkalmával viszont már azt is megállapították, hogy a forgalmi adó részesedése mindössze l/8^át teszi ki a négy évvel ezelőttinek. A haszonbér bevételeknél is csökkenés mutatkozott, amely a bérleszállítások és a lakásüresedések következménye volt. A főszámvevő — Janisch Tivadar — beruházásokról nem számolhatott be, „elégségesnek" tartotta, ha a legszükségesebb fenntartási kiadásokról gondoskodni tudnak. A munkaalkalmak teremtését szintén nem tekintette városi feladatnak. Ügy vélekedett, hogy elegendő, ha a város a közrendet, a köz ^és vagyonbiztonságot, a közigazgatást ellátja, valamint a fizetési készséget és képességet fenntartja. „Ez pedig — hangoztatta — városunkban megvan, adósságunk nincs, s ez biztató a jövőre nézve."

245 A fenntartási költségek közül az oktatási és közművelődési költségeket tervezték a legkisebb összegekkel — ez egyébként országosan is így volt —, sőt az is felvetődött, hogy a város lemond az egyházi iskolák anyagi támogatásáról és azok fenntartását teljesen az egyházakra bízza. A gazdasági válság hatására a legtöbb adót fizető polgárok sorában is bizonyos változások mentek végbe. Növekedett körükben az orvosok, a vezető tisztviselők, az ügyvédek és az egyházi vezetők száma, és csökkent a kereskedők és a kisiparosok aránya. Ez a jelenség lényegében elkísérte a várost a háború végéig.

246 A városépítő tevékenység a világgazdasági válság idején csupán a legszükségesebb — és jelentéktelen — munkálatokra szorítkozott, mert egyfelől a költségvetés erre a célra nem tudott fedezetet biztosítani, másfelől pedig a költségvetési hitelek nem jelentettek egyúttal pénzt is. A város közmunkákra felvehetett volna ugyan kölcsönöket, de ritkán élt ezzel a lehetőséggel, félt az eladósodástól. Ilyen körülmények között még az elkopott járdák kijavítása, illetve építése, valamint a középületek és a városi házak tatarozása is nem csekély gondot okozott. Nem is beszélve a parkosításról és a terek kialakításáról.

247 A város pénzügyi helyzetét még az 1936-os esztendőben is az jellemezte, hogy egy 2500 pengős kiadás teljesítése — ami eredetileg nem szerepelt a költségvetésben — problémát jelentett. A város az egyik tulajdonában levő épületet laktanya céljaira átadta a kincstárnak azzal a feltétellel, hogy nem kér érte bérösszeget, de a további fenntartási költségeket a Honvédelmi Minisztérium viseli. Ennek ellenére a várost évi 2500 pengő házbéradóra kötelezték, amit egyébként 1934-től nem fizettek.

248 A város fejlesztése szempontjából voltak szinte halaszthatatlan feladatok. Mégpedig a közművesítés, a gőzfürdő építése, az Ipoly szabályozása stb. Az említettek állandóan felvetődték a különböző hivatalos fórumokon és a helyi sajtóban is, de megoldásuk terén előrelépés nem történt. Az évenként előforduló tífuszmegbetegedések miatt az alispán egészséges vizű kutak építésére utasította a polgármestert és a város vezetőségét. 1931 júliusában a polgármester 10 000 pengő államsegélyt kért a belügyminisztertől vízvezeték építésére. A terv az volt, hogy egy vízvezető berendezést készítenek, amely köztisztasági és tűzvédelmi célokra az Ipolyból hozná fel a vizet. A kivitelezésre azonban nem került sor, mindössze az ivóvíz-kutató fúrásokat végezték el.

249 Az Ipoly szabályozásának gondolata is régi keletű volt, még a századfordulón vetődött fel, hogy „bár akkor sikerült volna azt megcsinálni, mert most már ugyancsak nehéz dolog lesz azt még csak meg is indítani" — mint a