Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

A város — hivatalnok, kisiparos és kereskedő — jellege alapjában véve megszabta a munkásmozgalom helyzetét, helyesebben a feltételeit is. A városban ipari nagyüzemek nem voltak, így természetesen nagyüzemi szervezett munkásság sem lehetett. A szervezett munkásságot lényegében az építőmunkások jelenítették. Ilyen körülmények között a vármegyei és városi vezetőségnek szintén nem elsősorban a balassagyarmati munkasszervezetek okozták a legnagyobb gondot, hanem a kisiparosok és kiskereskedők, illetőleg a mesterek, segédek, tanoncok stb. magatartása. Ezzel kapcsolatban Sztranyavszky Sándor főispán Bethlen miniszterelnökhöz írt 1922. december 9-i Jelentésében a következőkről számolt be: „A kisiparos társadalom támogatására megalakult a Baross Szövetség, melynek munkásságát törekedni fogok intenzívebbé tenni és a kisiparos társadalomnak minél .szélesebb rétegeire kiterjeszteni. Itt érzem kötelességemnek, hogy rámutassak ama, miszerint a nemzetközi és szociáldemokrata kísérletezésekkel szemben a kisiparosok társadalmát minden rendelkezésemre álló eszközzel megvédeni törekeditem... szociáldemokrata szervezkedést a keresztény szocialista szervezet támogatásával meglazítsam és ellensúlyozzam. Egyébként a rendelkezésemre álló közigazgatási ós rendőrhatósági szerveket a legszigorúbban utasítottam arra, hogy a szociáldemoferata szervezkedés továbbterjedését a legnagyobb eréllyel és minden törvényes eszköz felhasználásával megakadályozni eminens [elsőrendű] kötelességüknek ismerjék."

67 Már a fehérterror időszakában ismét talpraállt — a hivatalosan létrehozott és a helyi hatalom által is támogatott Baross Szövetség mellett — a Magyarországi Építő Munkások Országos Szövetségének balassagyarmati csoportja is. Varga Bálint, a balassagyarmati helyi csoport elnöke 1920. november 21-én levelet intézett a MÉMOSZ országos központjához és — 500 darab bélyeg, valamint nyomtatvány egyidejű igénylésével — az újjáalakulás hivatalos eljárásait illetően kért tájékoztatást: „És kérjük a központi vezetőséget szíveskedjék írásbeli felvilágosítást adni, hogy a csoport működését a hatósághoz hogy kell 'bejelenteni, mert a régi tagoktól nem kapunk semmi felvilágosítást."

68 Néhány hónappal később azonban a helyi csoport vezetősége és a pénztáros, Frecska János újabb levelet küldött a MÉMOSZ^nak. Ebből a levélből derül ki, hogy az előző évi elszámolást azért továbbítják csak március 13-án (1921), mert „csoport helyiségünk nincs és a tagok nagyon széjjel vannak", így nehéz a tagdíjakat összeszedni. Tájékoztatást kérnek továbbá „a nagygyűlés határozatairól" is, mivel a márciusi Építőmunkást még nem kapták meg. Figyelemre méltó, hogy a szóban forgó levélen már körbélyegző is van, az alábbi felirattal: „Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége Balassagyarmati Csoport".

69 A MÉMOSZ központ válaszlevele csak 1924. június 1-én érkezett Balassagyarmatra. Ebben küldték az I., II. és III. negyedévi tagdíjjegyzéket, valamint az 500 darab bélyeget. A csoport fentebb említett kérdésére pedig azt a választ adták, hogy belügyminiszteri rendelet érteiméiben a régi alapszabállyal rendelkező szakszervezetek „működésüket minden további nélkül megkezdhetik", egyes vidéki hatóságok azonban a miniszteri rendeletet nem ismerik, vagy félremagyarázzák, akadályokat gördítenek a működés elé, ezért „mindig az szerint kell csoportjaink ügyeit intézni, ahogyan ezt a helyi hatóságok lehetővé teszik". A MÉMOSZ központ azonban egyidejűleg az alispánnak is küldött egy írásos tájékoztatót, amelyben — a „77000/922 BM VH/a számú rendelet Hl-ik bekezdés"-re hivatkozva — bejelentette, hogy „az ottani [balassagyarmati — E. L.] építőmunkások helyi csoportját 1924. évi június hó