Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

Földműves Párt — országos egyesülésének tényét. „Igazán nem is értettük eddig, hogy lehetett a kisgazdák és földmíveseknek két pártja, mikor minden kisgazda ugyanazt az áldott magyar földet hasogatja az ekével..."

28 A pártok megalakulása után tulajdonképpen mindjárt megkezdődött az 1920. évi választási kampány, pontosabban a választókerületi közgyűlések. A „város" Sztranyavszky Sándort jelölte, aki a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja programjával szándékozott indulni. Sztranyavszky a Területvédő Liga balassagyarmati választói közgyűlésén a „nemzeti célkitűzéseket" vázolta beszédében, de a jelöltséget végül is nem fogadta el. Ezt a döntést az országos állapotokkal, a kerület megromlott hangulatával és a „csehek szomszédságá"val indokolta, akik — úgymond — örülnének a magyar polgárság egymás elleni harcának 29 A balassagyarmati választókerület Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának jelöltje, Dráxler János hugyagi igazgató-tanító volt. Párthívei 1919. december 30-án a vármegyeház nagytermében népgyűlést tartottak, amelyen mintegy 350 ember jelent meg, főleg Hugyag és örhalom községbeliek. Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter közlekedési akadályokra hivatkozva — korábbi ígéretével ellentétben — nem vett részt a gyűlésen. Ezzel a „vidék" tehát már megtette a maga jelölését, ugyanakkor a „város"-nak még mindig nem volt jelöltje. Valójában ez a körülmény állt Sztranyavszky visszalépésének a hátterében.

30 De rövid időn belül a város is megtalálta a „saját" jelöltjét Jeszenszky Kálmán apátplébános személyében, aki szintén a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja programjával lépett fel. Jeszenszkyt közéleti tevékenysége és az a törekvése, hogy a vallásfelekezetek között béke és egyetértés legyen, az ellenforradalmi rendszer szempontjából alkalmassá tette a jelöltségre.

31 A választások eredményével — már ti. országos viszonylatban — a város vezetői egyáltalában nem voltak megelégedve. A helyi sajtóban letargikus hangokat ütöttek meg, s egyenesen kétségbeejtőnek tartották a kialakult helyzetet. Megengedhetetlen „demokratizálásnak" minősítették, hogy a kisgazdapárt programjával 15 földművest is beválasztottak a törvényhozásba. Valójában az okozta persze a legnagyobb gondot, hogy a nemzetgyűlés 218 mandátumából 79-et a kisgazdapárt szerzett meg, a KNEP-nek pedig csak 72 mandátum jutott. Sőt, később a Tiszántúlon — a román megszállók eltávozása után megrendezett választások eredményeként — a kisgazdapárt mandátumainak száma 91-re emelkedett, a KNEP képviselők száma viszont a kilépések miatt 59-re olvadt. „A nép — hangoztatták — az egész választási idő alatt éretlenül, majd meg paraszti furfanggal viselkedett." Ezért szerintük a választási rendszert revízió alá kell venni. „A jogok korlátlan kiterjesztése, mivel azzal népünk még élni nem tud, korai — érvel továbbá a cikkíró, majd intelmét a proletárdiktatúrára való következő utalással fejezi be —. Bármennyire is helyeseljük a keresztény és agrár irányzatot, óvatosságra kell intenünk akkor, ha alapos ok van kilátásra, hogy a vezetés avatatlan kezekbe fog átjátszódni. Ha a proletárdiktatúra még most sem szolgál okulásul, ha a parlamentarizmus csődjét szándékosan mozdítjuk elő azáltal, hogy megengedjük, hogy a nép képviselje a mi érdekeinket, nem pedig hogy mi képviseljük az ő érdekeit."

32 A választás után a város visszazökkent megszokott hétköznapi életébe, csendben „figyelte" a helyi sajtón keresztül a bel- és külpolitikai eseményeket. Bethlen István miniszterelnökké történt kinevezésével új szakaac kezdődött az ellenforradalmi rendszer életében. Miután az ellenforradalom véresen —