Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VII. AZ 1918. ÉVI POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG

zett pártszervezet! szabályzatokat olyan mennyiségben, hogy a környező községekben is felhasználhassák agitációs célokra. Jelentősen fejlődött a szakszervezeti mozgalom is. Megalakult — az eddig is működő MÉMOSZ-csoport mellé — a vasutasok és a városi alkalmazottak szakcsoportja is. Ezek tagjai egyúttal a szociáldemokrata pártnak is tagjai lettek. A munkásságon kívül sok önálló iparos és kereskedő lépett be a pártba egyénileg.

39 A Horthy-korszak egyik helyi történetírója úgy ítélte meg az akkori (1919. januári) helyzetet, hogy „Balassagyarmat is hajlott a vörös gondolat felé... a vasutasok is hordták a vörös szalagot".

40 A helyzet reális megítéléséhez azonban le kell szögeznünk mindezek ellenére, hogy a szociáldemokrata párt nem fogta össze a lehetőségekhez mérten a forradalom erőit. A középrétegek sorai „rendezetlenné" váltak a koalíció szétesése után. Eltérő véleményeket hangoztattak a munkássághoz, a szociáldemokráciához és egymáshoz való viszonyukról, további céljaikról, a politikai helyzetről. Az egyik polgári nézet szerint: „a szellemi munkás éppoly nincstelen proletár, mint testvére a fizikai munkás, mert az íróasztal rabszolgája, mindennapi munkájából él... a dolgozó polgárság csak együtt haladhat a munkássággal, a kizsákmányolók, a munkanélküli jövedelmet élvezők ellen... azon az úton, amelynek célja a feudalizmus minden maradványának, a kapitalizmus egész rendszerének megdöntése.. Ehhez hasonló megfogalmazások többször is napvilágot láttak a Nógrádvármegye hasábjain. A munkásság és az értelmiség érdekellentéteit pedig így fogalmazta meg a vezércikkíró: alapvető tévedés, hogy „akik fizikai, vagy szellemi munkát végeznek, egy táborban van a helyük... A közös küzdelem csak közös eszmék, közös világnézet, egységes célkitűzések alapján létezik. Márpedig a szellemi munkás gondolatvilágát a testi munkásétól egy világ választja el."

42 Vagy másutt: „Akarjuk-e, hogy ha a kérlelhetetlen fejlődés tényleg a munkásdemokráoiák felé visz, ugyancsak a fejlődés örök törvénye szerint előbb a polgári demokrácia jöjjön?... Vagy kevesebb jogunk van az élethez, mint ezeknek? Nem! Ezerszer nem!"

43 Nehézkesen haladt a polgári pártok szervezkedése is, mert a polgári társadalom elemeinek, „a gazdálkodóknak, a kereskedőknek, az iparosoknak, a köz- és a magántisztviselőknek, a szabad pályán működőknek más-más a gazdasági érdékük", emiatt „elvtelenség és meggyőződéstelenség" uralkodott közöttük.

44 A középrétegek tagjai közül sokan mást, többet vagy kevesebbet vártak a forradalomtól, mások belefáradtak a gyors politikai változásokba, az izgalmakba, a bizonytalanságba. Ennek eredményeként jelent meg például a sajtóban, hogy „mai polgárságunk ... Gyönyörűnek tartotta azt az ... őszirózsás napot, de ma. január elején ugyan hagyjanak békét neki..., nyugodtan akar emészteni."

45 Olykor igyekeztek elfeledni az egymás közötti ellentéteket, feleslegesnek tartották több polgári párt megszervezését, mondván, hogy „Károlyi .. . mindnyájunké!"

46 Végül is két polgári párt alakult meg — a fentiek alapján érthetően — elég körülményesen és elég zavaros programmal: a Polgári Radikális Párt és a Károlyi-féle Köztársasági Párt. A radikális párt 1918. november 17-én tett először kísérletet a megalakulásra. A megyeházi nagygyűlés szónoka Jakab Sándor pártkiküldött volt. A helyi szervezet elnökének Kreutz Emil takarékpénztári igazgatót választották. Decemberben ideiglenes vezetőséget hoztak létre. Élére elnökként Kletzár Lajos törvényszéki elnök került.