Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

Az 1870-es évek elejétől az ellenzék fokozatosan erősödött. Fokozódó aktivitásának legfőbb oka a tömegek csalódása az uralkodó osztályok politikájában, a parasztok és a kisiparosok helyzetének rosszabbodása, valamint a tisztviselők kiszolgáltatottsága. Az értelmiségiek körében is növekedett azok száma, akik szociális reformokat, sőt demokratikusabb választójogot követeltek. A haladó, az igazságot kereső szellem terjedésének bizonysága, hogy néha a nem ellenzéki, sőt félhivatalos nógrádi újság is helyet adott szociális beállítottságú ellenzéki cikkeknek. Többször maguk a szerkesztők is bírálták a hatalmaskodók magatartását. A városi és a megyei ellenzék szervezkedése azonban csak részben történt elvi alapon. Az ellenzékiek között találunk olyanokat is, akiket nem az elvhűség, nem is a nemzet és a dolgozó tömegek jogaiért és érdekeiért való kiállás vitt ebbe a táborba, hanem a politikai életben való mellőzés, az érvényesülni akarás, az egyéni érdek. Amíg az ellenzék egy része a kiegyezés alapján állt, addig mások élesen bírálták a közös ügyeket és az osztrák vámpolitikát. Az ellenzék egyik vezetője a 70-es évek elejéig Szontágh Pál, majd Huszár László volt. A 70-es évek végén és a 80-as években az ellenzék vezetősége (értelmiségiek, birtokosok) a Népkörben tömörült. Az ellenzék harca a Deák-párttal szemben rendszerint az országgyűlési képviselők választása idején éleződött ki, főleg a választási listákkal és a névjegyzékekkel kapcsolatos visszaélések, továbbá a hatóságok egyéb erőszakosságai miatt. A kormánypárt törvénytelenségei (szavazók megvesztegetése, megfélemlítése stb.) ellen beadott ellenzéki petíciókat elutasították. A 70-es évek közepén a nógrádi ellenzék mégis erősödött, aminek következményeként a Deákpárt engedni kényszerült és megyei viszonylatban a képviselő-választások idejére megegyezett az ellenzékkel. Ezt a helyi megállapodást 1875-ben országosan is követte a Deák-párt és Tisza balközép pártjának fúziója. A Dessewffy Ottó és Beniczky Gyula vezetése alatt álló nógrádi balközép Szabadelvű Párt néven szántén egyesült a Deák-párttal.

41 A pártok egyesülése után sem szűntek meg teljesen az ellentétek s főleg a választási küzdelmek. Ezek döntően a jelöltek személyével voltak kapcsolatosak, de szerepet játszott abban a kialakuló új ellenzéki csoportosulás is. 1878-tól 1887-4g a szabadelvű párti Szontágh Pál volt Balassagyarmat képviselője, aki megválasztását nem elsősorban pártállásának, hanem sokoldalú összeköttetésének, egyéni népszerűségének köszönhette. A kormányzat politikája, a közélet romlottsága, a gazdasági válság, a társadalmi és szociális problémák megoldatlansága az 1880-as években nálunk is növelte az elégedetlenséget és az elkeseredést. Mind gyakoribbá váltak a fennálló rendszert, a kormányzatot bíráló támadások (felszólalások, cikkek) és újabb lendületet vett az ellenzék szervezkedése is. Azt, hogy az ellenzék reformokat sürgető politikája híveinek száma nőtt, a Nógrádi Ellenzék című lap 1886-ban Balassagyarmaton történt megindítása is igazolja. A havonta egyszer megjelenő lap szerkesztői (Pogány P. Jenő, majd Höpner Gyula) és cikkírói 5 éven át élesen bírálták a kormányzat politikáját, a hatóságok és a közigazgatási tisztségviselők visszaéléseit, antiszociális intézkedéseit. A népszerű ellenzéki lap igen nehéz körülmények között működött, mert a kormánypárt „zsoldjában" álló hatalmi és igazgatási szervek mindent elkövettek tevékenységének megakadályozására. Kezdetben Kék László balassagyarmati nyomdájában nyomtatták a Nógrádi Ellenzéket, majd 1887 elejétől Losoncon a Kármán-nyomdában. A nyomda tulajdonosa azonban rövidesen ott sem merte vál-