Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

az alispán bejelentette, hogy az uralkodó gróf Forgách Józsefet nevezte ki főispánnak. Másnap, április 25-én az 1861-<ben választott tisztikar lemondott. Forgách főispán elnöklése mellett szabályszerűen megtörtént a tisztújítás a balassagyarmati megyeházán: alispán Frideczky Lajos, másodalispán Ottlik János, a kékkői (balassagyarmati) járás főszolgabírája Frómay György, főügyész Bodnár István, főlevéltárnok Nagy Imre.

36 A fentebbi eseményeket követően Balassagyarmat életében is jelentős változások történtek. A város a dualista monarchia viszonyai között formálta, „írta" saját történetét. Gazdasági élet és társadalmi rétegződés Az 1848—1849. évi forradalom társadalmi vívmányait — a jobbágyrendszer eltörlését és a közteherviselést — a Habsburg önkényuralom sem hagyhatta figyelmen kívül. Az 1850-ben megjelent császári rendelet és az 1853. évi úrbéri pátens lényegében jóváhagyta az 1848-as jobbágyfelszabadítást. Ez utóbbi alapján Nógrádban — és Balassagyarmaton is — felbecsülték a jobbágytelkeket, megállapították a kármentesítés összegét és hozzákezdtek a volt földesurak kártalanításához. A földesurak — az 1848. évi törvények megjelenésétől az úrbéri pátens kiadásáig eltelt időben, sőt még azután is — minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználtak annak érdekében, hogy jobbágyaikkal, pontosabban volt jobbágyaikkal szemben előnyökhöz jussanak. A balassagyarmati földbirtokosok különösen az irtványföldek hovatartozása körüli vitákban jártak el önkényesen. Emellett változatlanul különféle szolgáltatásokra és munkára (pl. favágás) is próbálták kényszeríteni volt jobbágyaikat, valamint nem ismerték el azok faizási és legeltetési jogát sem.

37 Balassagyarmaton — a jobbágyfelszabadítás utolsó lépéseként végrehajtott tagosításoknál — a dűlőtagosítás elvét alkalmazták. Ez azt jelentette, hogy egy-egy birtokot — a dűlők eltérő minősége miatt — több dűlőben adtak ki, kisebb-nagyobb parcellákban. A Felvidéki Magyar Közlöny úgy látta, hogy a volt földesurak a tagosítás folyamán nemcsak „jogérzetet" tanúsítanak, hanem sokszor „áldozatkészséget" is. S ezért bírói ítéletre ritkán kerül sor: az önként megegyezők jobban járnak, mint a bíróságok ítéletei alapján.

38 Nem kétséges, hogy a lap ezekkel az írásaival a „jóságos" földesurakat igyekezett népszerűsíteni. A fentebbi állítások elfogultságát és egyoldalúságát bizonyítja egyébként az is, hogy nem sokkal később ugyanebben a lapban megjelent Balassagyarmat és jövője című cikk írója már távolról sem látta ilyen kedvezőnek a helyzetet, konkrétan a tagosítások lefolyását és mérlegét. A cikkíró szerint ugyanis a tagosítás inkább a földesuraknak kedvezett, főleg a rétek és a legelők tekintetében. A tagosításokat zömmel a zsellérek rovására valósították meg, akiknek rétjeit, illetőleg legelőit a határ „végpontján" (a csesztvei határon) futóhomokon adták ki, ugyanakkor a telkesgazdák legelője nagyobbrészt jó rétekből állt. A zsellérek, a szegények az előbb említett okoknál fogva gyakran nem is vették birtokba a tulaidonképpen hasznavehetetlen területet. A tagosítások körüli súlyos nézeteltérésekkel és vitákkal, valamint a huzavonával fügsött össze, hogy 1861-ben Balassagyarmaton még csak egy tagosítást fejeztek be, és a továbbiakra évekig kellett várni. A városbíró 1864 májusában