Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)
A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG
esküdtek a császárnak. 2 Az ideiglenes polgári közigazgatást már 1849. december 11-én katonai igazgatás váltotta fel, A katonai diktatúra ugyanis a helyi uraságok hűségénél is jobban megfelelt a Habsburg megtorlás és önkényuralom céljainak, illetőleg igényeinek. 1849. október 5-én Jankovich alispán elnökletével megalakították a polgári és fenyítő törvényszéket, és ezzel most már — a megyében és a városban egyaránt — teljes erővel működhetett a megtorlás, a bosszú „gépezete". Igaz, ez utóbbi csupán az egyik eszköze volt a felelősségre vonásnak. Ráday Gedeont, Nógrád megye volt főispánját a pesti Űj épületbe hurcolták. Kubinyi Ferenc és Sréter László volt nógrádi képviselők, valamint Horváth Elek volt alispán felett szintén a pesti haditörvényszék ítélkezett. Szontágh Pált, aki Bem József tábornoknak a Magyarországra való jövetelét elősegítette, Olmützben börtönözték be. Sréter Lajos honvédezredest — aki a szabadságharc kitörése után egy század huszárt Csehországból hazahozott — távollétében ítélték halálra. A város vezetői közül Alk Ádámot, Buotz Lajost és Várady Lajost helyben tartóztatták le. Madách Imre, Nagy Iván és Lisznyai Damó Kálmán hazafias érzelmeik és cselekedeteik miatt szenvedtek el hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetést. Lényegélben ugyanilyen okok miatt bűnhődött Höppner László gyógyszerész és Huszka Jenő mérnök egy évig, míg sokan mások (Unger Gusztáv vasárus, Bodnár István, Kalmár István és Hojtsy Pál ügyvéd, valamint Pokorny István mérnök) valamivel rövidebb ideig voltak a börtönben. Az üldözöttek és bebörtönzöttek száma természetesen jóval nagyobb volt a fentebb említetteknél, de a kevésbé közismert, egyszerű embereket gyakran olyan címen és módon fogdosták össze, hogy ma már nem lehet kideríteni felelősségre vonásuk valódi okát és körülményeit. Nem is beszélve a gerillákról, akiket gyakorlatilag köztörvényes bűnözőkként kezeltek. Nem kevesen voltak persze azok sem, főleg tanítók, jegyzők és alacsonyabb beosztású tisztviselők, akik „csak" elbocsátással vagy különféle zaklatással fizettek a forradalom és szabadságharc idején tanúsított helytállásukért. 3 A cári szuronyok segítségével „feltámadt" császári önkény elsődleges — és egyben legfőbb — célja a nemzeti ellenállás tűzzel és vassal történő elfojtása, megtörése volt. Ezt mindenekelőtt a megyében és Balassagyarmaton állomásozó nagyszámú katonaság, majd az 1850-ben megszervezett zsandárság biztosította, amelynek egyik „szárnya" éppen a megyeszékhelyen rendezkedett be. Az önkényuralom időszakában különösen ez utóbbinak volt nagy szerepe azoknak az intézkedéseknek az érvényesítésében, amelyeket a központi és helyi hatalom az elnyomás érdekében foganatosított az élet úgyszólván minden területén. 1849 októberében felszólították a lakosságot az összes fegyverek beszolgáltatására, sőt egy ideig a kasza és sarló árusítását is megtiltották. 1850 áprilisában rendeletet adtak ki a szabadságharc idején megjelent újságok és egyéb „izgató" tárgyú kiadványok összegyűjtésére. Ezen kívül büntetés járt a Kossuth-bankó és a nemzeti lobogó megőrzéséért, a családi körben megrendezett összejövetelért, s főleg a megyén belüli — útlevél nélküli — közlekedésért. Az előbbiekhez járult a statáriális bíráskodás meghirdetése és éveken át való érvényben tartása. Az önkényuralom egyik legsúlyosabb intézkedése a volt honvédeknek a császári hadseregbe történő besorozása volt. Az erre vonatkozó első rendelkezés már 1849. október 30-án megjelent, majd 1849 decemberében és 1850 folyamán újabb szigorító rendelkezések követték azt. Az önként nem jelentkező honvédeket 1850. január 31. után minden további nélkül dezertőröknek