Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

nyilvánították. Ettől fogva valóságos hajtóvadászatot indítottak a volt honvédek felkutatására, illetőleg elfogatására. A zsandárokat az ilyen tevékenységükért külön is jutalmazták, hiszen a szökött honvédek felkutatására induló zsandárt akkor is megillette a „vérdíj", ha az nem járt eredménnyel. Ez az intézkedés a honvédseregek tömegeit adó parasztságot érintette a legérzékenyebben. Nem csupán a családfenntartót, vagy a család egyik munkaképes tagját veszíthették el, de a zsandárok jutalomösszegét is a családnak kellett fizetnie. A 8—10 évig külföldön való katonáskodás sokszor rosszabb volt a börtönbüntetésnél. Ezért a volt honvédek és gerillák tömegesen szöktek meg lakóhelyükről és a környező erdőségekben vagy a szomszédos megyékben próbáltak meghúzódni. Az elbujdosott emberek otthontalansága és kilátástalansága teremtette meg valójában ennek az időszaknak a betyárvilágát is. Hasonló sors várt a katonaköteles korú többi fiatalra is, akik nem véletlenül választották olykor szintén azt az utat, mint a volt honvédek és gerillák. Jellemző, hogy a lelkészeket felszólították és kötelezték arra, hogy a katonaköteleseket — katonai hatósági bizonyítvány nélkül — ne esküdtessék meg, a katonai szolgálatot nem teljesítők tehát néha hosszú évekig, esetenként évtizedekig nem köthettek házasságot.

4 A honvédek és gerillák befogására indított akciók — bármilyen nagy erővel is folytak — nem érték el céljukat. A nógrádi kerület 43 községében 485 honvédet tartottak nyilván, és ebből 1850-ben mindössze 187 főt sikerült a császári hadseregbe besorozni.

5 A volt honvédeket nemcsak a családtagjaik és a lakosság mentette, hanem nemritkán a polgári hatóságok is. Balassagyarmat vezetőségét többször is hiába szólították fel a katonai szervek a honvédek és gerillák névsorának kiszolgáltatására.

6 Ezenkívül a városi hatóságok a katonaköteles fiataloknak és más üldözötteknek nemegyszer adtak ki mentesítésüket vagy politikai büntetlenségüket igazoló írást. Még az igazságszolgáltatás területén is előfordult, hogy olykor az üldözöttek mellé álltak, illetőleg enyhíteni igyekeztek a letartóztatottak helyzetén.

7 Az erőszakoskodások és az üldözések legsötétebb napjaiban sem sikerült az önkényuralomnak a nemzeti ellenállást teljesen megtörnie. 1850 júliusában Andreánszky kerületi főispán Balassagyarmaton vizsgálatot rendelt el a Kossuth-nótát éneklők ügyében. Ennek egyik következményeként este 10 óra után megtiltották az utcán való tartózkodást. A megyeháza kapujára mégis önkényuralomellenes feliratok kerültek.

8 Ezekben az időkben sokan hazafias érzésből nem voltak hajlandók hivatalt, elöljárósági tisztséget, sőt még választmányi tagságot sem vállalni. Ugyanebből az érzésből fakadt az az öröm is, amellyel a városi választmány megállapítja, hogy Balassagyarmaton senkinek sincs császári és cári kitüntetése.

9 1850 januárjában a katonai parancsnok önkényeskedése miatt maga a főbíró, Frőlich Vilmos is lemondott tisztéről. De ennél is nagyobb visszhangot keltett a városi választmányban történt megemlékezés 1848. március 15-éről. A városi jegyző 1852. március 15-én a választmány ülésén emlékezett meg a négy évvel korábbi eseményekről, a szabadságharcról, az azt követő szomorú és gyászos napokról, majd boldogabb jövőt kívánt a jelenlevőknek és a városnak. A kormánybiztos miután tudomást szerzett az elhangzottakról, a jegyzőkönyvet lefoglaltatta és Dévény Istvánt letartóztatták. A balassagyarmati jegyző 1854-ben — valószínűleg Kufstein várában — halt meg.

10 A nagy létszámú — beszállásolt vagy átvonuló — katonaság ellátásáról változatlanul a lakosságnak kellett gondoskodnia. Ily módon a politikai jogfosz-