Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956
kozott az említettekkel. A területi ellenőrzések — a valóban meglevő fegyelmezetlenségek felderítésével együtt — a megyeihez hasonló eredménnyel jártak. Itt is elkobozták a hozzáférhető iratokat, sőt Balassagyarmatról még a pénztárkészletet is. Az érintetteket pártbüntetéssel sújtották, mert — mint ahogy az egyik megyei bizottsági tag indokolta — „a pártfegyelem és az éberség fontos kérdés... annál is inkább fontos, mivel az osztályharc éleződik". A következő években ezek az éjjeli éberségi razziák gyakran megismétlődtek — már csak azért is, mert a központi szervek számon kérték — és legtöbbször hasonló eredménnyel és következménnyel végződtek. 3j A hisztérikus éberségi kampány Rajk László, Szőnyi Tibor és más kommunisták kivégzése után jutott tetőpontjára, amikor Rákosi Mátyás 1949. szeptember 30-án a nagy-budapesti pártaktíván kiadta a jelszót: „Fokozni kell az éberséget." Majd felszólított minden pártszervezetet, pártfunkcionáriust és párttagot, hogy „figyeljen fel a legkisebb ellenséges hangra, vagy tettre; a hibák mögött keresse és találja meg az ellenség kezét". Végül levonta azt az elvi konzekvenciát — amely az elkövetkezendő évek politikai gyakorlatának alapvető jellemzőjévé vált —, hogy „mindenütt, ahol a pártnak vagy a demokráciának nehézségei támadnak, az objektív okok mellett számba kell venni az ellenség munkáját". 30 Ezt követően a megyében is állandósult a gyanúsítás légköre, a mindenáron való ellenség keresés, és háttérbe szorult a munka eredményeinek és hibáinak objektív elemzése. Az „éberségi" kampány gyengítette a párt káderállományát és törést okozott a pártmunka színvonalában. Bár a Politikai Bizottság 1949. december 2-i határozata felfigyelt a hibás módszerek elterjedésére a pártmunkában, de a felelősséget teljes egészében az alsóbb szervekre hárította. Ennek szellemében szólt a megyei pártbizottság is a helyi pártéletről: „A Nógrád megyei iparvidék, de döntően a szénmedence, a munkásmozgalom régi bázisa, melynek ereje az 1945. és 1947. évi választásoknál is megmutatkozott. Ennek a politikai győzelemnek már kezdetben is megvoltak a veszélyei. Az elvtársak elbizakodtak, a párt káderei úgy érezték, hogy nincs itt semmi baj, különösebb harc nélkül tudunk elérni minden eredményt. Ennek következménye lett a politikai nevelés elhanyagolása, a felülről való parancsolgatás, a kritika elnyomása, az utasításokkal való vezetés és a tagság körében megnyilvánuló passzivitás." 3 ' E súlyos torzulások megszüntetésének azonban hiányoztak a feltételei mind a megyében, mind az egész országban. A hibák ugyanis alapvetően a párt vezetését ekkorra már teljesen kisajátító Rákosi-csoport szektás, dogmatikus politikájából fakadtak. A népi demokratikus átalakulás megkövetelte a régi közigazgatás megtisztítását az oda nem való jobboldali, polgári elemektől és a személyi állomány felfrissítését a népi rendszerhez hű munkásokkal, dolgozó parasztokkal, haladó értelmiségiekkel. Ezzel egyetemben ki kellett alakítani az új hatalmi viszonyoknak megfelelő államszervezetet is. A megyei, járási, városi közhivatalokban a képviselő- és törvényhatósági testületekben meghúzódó jobboldali, polgári beállítottságú elemek nagyobb tömegű eltávolítása a belügyminiszter 1948. április 15-i leirata után kezdődött. Nógrádban a koalíciós pártokból alakult összekötő bizottság végezte a közigazgatás demokratikus átszervezését. A szelektálás szempontja szerint döntően csak olyan emberek maradhattak a helyükön,
