Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
vektől eltérően — újra fokozni kényszerült a parasztság beszolgáltatás! kötelezettségét, illetve csökkenteni a városi és falusi ellátatlanok fejadagját. Az áruhiány áremelkedést indított el. Egy hónap alatt (szeptember) 10 %-kal emelkedtek a hatósági és 20 %-kal a feketepiaci élelmiszerárak. Az áremelkedés ellen a közigazgatás vezetői az árak maximálásával és az árubeszerzés növelésével igyekeztek védekezni. „A választásokon a KP jólétet igért, miért vette le a fejadagot?" — kérdezték mind gyakrabban az emberek. Az ellátás, az árak emelkedése ellen küldöttségek tiltakoztak az Anyag- és Árhivatal elnökénél, a Közellátási Minisztériumban. Követelték a termelői árak maximálását s a termelők biztonságát. 227 Az üzemi munkások helyzetének javítása érdekében 1947 augusztusában általános bérrendezés keretében 15—20 %-os béremelés történt. A létfenntartási költségek magasba szökése azonban egy hónap alatt szinte semmissé tette a béremelés értékét. Az üzemekben az elégedetlenség erősödött, pedig a kritikus helyzeten csak úgy lehetett úrrá lenni, ha gyorsan emelkedik a termelés. Ehhez el kellett érni, hogy a vállalatok elavult termelési módszereik ellenére is olcsóbban termeljenek, hogy megszilárduljon a munkafegyelem és a munkateljesítmények arányba kerüljenek a béremelkedéssel. Ennek jegyében 1947. októbertől a kollektív szerződések megkötése keretében újabb területeken tértek át az időbérről a teljesítménybérre, és rendezték a normákat. Egyes helyeken azonban túl szigorúan, máshol lazán állapították meg a normákat, így 1948 januárjában felül kellett vizsgálni azokat. A felülvizsgálat során — elsősorban a vasipari üzemekben •— ugyancsak normaszorításokra kerüli sor, melyek a tényleges keresetek visszaesésére vezettek. A normarendezés miatt különösen az acélgyárban vált feszültté a helyzet. A gyár néhány üzemrészében 1—2 órás munkabeszüntetésre került sor. A kommunista pártszervezetek befolyására azonban gyorsan orvosolták a bérezésben elkövetett hibákat. A közellátási problémákon kívül súlyosbította az iparmedence munkásnépességének helyzetét a nagy munkanélküliség állandósulása. A munkanélküliek száma a foglalkoztatási gondok megoldására irányuló minden erőfeszítés ellenére több mint kétszeresére nőtt, mintegy 11 ezer fő lehetett. (Ellentmondó adatok vannak az alispáni és az MKP megyebizottsága jelentésében.) A munkanélküliek táborának rohamos feltöltődése a bányákból történt. A melegebb hónapok kisebb szénigénye ugyanis elsősorban a rossz minőségű Salgótarján környéki szén iránti keresletet csökkentette. Rendelés hiányában a bányászokat kényszerszabadságra küldték. Egy-másfél hónapos kényszerszabadságolások után létszámcsökkentésre került sor, az 55 évet elért bányászokat (829 főt) nyugdíjazták, még akkor is, ha nem volt meg a 30 éves szolgálatuk. 228 A kimerült, magas palatartalmú széntelepek dolgozóit igyekeztek a jobb minőségű szenet adó üzemekbe áthelyezni. Kőkút-banyáról Nagybátonyba és Mátranovákra helyezték át a munkásokat. Salgóbányán 570 fő dolgozott, de 150 főnél több munkást nem tudtak közülük másutt elhelyezni, ezért hosszas tárgyalás után olyan döntés született, hogy elbocsátás helyett a „bekerülési költségeket" kell csökkenteni. Ezeket az intézkedéseket a kommunisták és más demokratikus erők politikai munkájának eredményessége megsínylette.
