Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
kezett a stabilizációs bérrendszerből, amely progresszív jellegével a bányászokat a termelés fokozására ösztönözte. 171 A pénzügyi helyzet megszilárdulása pozitív hatással volt a megye vasiparának tevékenységére is. Az acélárugyár 1946. július havi 854 tonnáról szeptemberben 2688 tonnára növelte termelését. A gazdasági szerárugyár termelése — miután óriási igény mutatkozott az itt készülő mezőgazdasági eszközök iránt — még nagyobb mértékben emelkedett. A termelés fokozottabb növekedését, a munkaerő teljes foglalkoztatását azonban a rossz szállítási viszonyok és a nyersanyaghiány egész évben akadályozták. így 1946-ban az acélgyár termelésének szintje a békeév 46,6 %-ára jutott, miközben a dolgozók létszáma már 7,4 %-kal (2256 fő) magasabban állt, mint 1938-ban. A munka termelékenysége 43,3 %-át érte el az egy főre jutó 1938-as egynapi termelésnek. 172 Az ország üvegtermelése terén fordulatot eredményezett, hogy 1946 augusztus közepén megindulhatott a termelés a zagyvapálfalvi síküveggyárban. Az üzem saját erejéből — és a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár Rt. segítségével — pótolta az elhurcolt gépeket, de egyelőre még a hat húzógépből csak 3—4 működött. 173 így is 1946-ban az ország 1580 ezer m 2 síküvegtermeléséből 1093 ezer m 2-t a pálfalvi üveggyár állított elő mindössze 474 fős dolgozói létszámmal. A salgótarjáni üveggyárban is újabb kemencét építettek, de nyersanyaghiány miatt mintegy 150 fő még mindig nem tudott dolgozni. Éves termelése (2640 t) és létszáma (1000 fő) az előző évhez, 1945-höz képest megkétszereződött. Gazdasági és politikai szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségű esemény volt a megyében, hogy 1946. december 1-én a négy nagyüzem, köztük a Rimamurány—Salgótarjáni Rt. állami kezelésbe vételével a salgótarjáni acélárugyár, a medence legjelentősebb nehézipari üzeme kikerült a tőkés ellenőrzés alól. A salgótarjáni acélárugyár dolgozói már a bányák államosítása idején követelték üzemük államosítását, majd 1946. október 26-án ismételten kifejezésre juttatták államosítási igényüket. Sőt, a szakszervezetek kezdeményezésére az ózdi munkásokkal is felvették a kapcsolatot, hogy együttesen léphessenek fel a Baloldali Blokk programjának valóra váltása érdekében. 1 '' 1 Az acélgyári munkások akciójának a jelentőségét növelte, hogy a kommunisták mellett a szociáldemokraták is az államosítás mellett foglaltak állást, s így ebben a kérdésben maradéktalanul érvényesült a munkásegység politikája. Az állami kezelésbe vétel tényét Apró Antal 1946 decemberében a salgótarjáni nagygyűlésen jelentette be. Közölte azt is, hogy az üzem 1947. január elsejével a Nehézipari Központ (NIK) hatáskörébe kerül. A gyár élére munkásigazgatót neveztek ki Mekis József Hofherr-gyári munkás személyében. Az acélgyár 1946 júniusában került vissza tulajdonosához, a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt.-hez, addig a szovjet katonai parancsnokság irányítása alatt állt. A RIMA vezérigazgatóságával Papy József főmérnök tartotta a kapcsolatot, akit közvetlenül a felszabadulás után — amikor a tőkés vezetők még nem tértek magukhoz első ijedtségükből — az üzemi bizottság bízott meg a gyár vezetésével. Mekis megérkezése után Papy — a Rimamuránytól várva felmondó levelét — nehezen adta át helyét az újonnan érkező munkásigazgatónak, úgyhogy 1947 első heteiben két igazgatója is volt az acélgyárnak.
