Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956

vezetőségének újjáválasztását 1950. március 15. és június 1. között. A Központi Vezetőség határozatából adódó nógrádi feladatokat a megye vezető kommunistái 1950. február 13-án kibővített titkársági ülésen tárgyalták meg. Ezen az ülésen azonban még nem, csak négy hónappal később derült ki, hogy az alapszervi vezetőségek újjáválasztása tulajdonképpen a funkcionárius gárda egy részének a Rajk-perrel összefüggő tudatos lecserélését jelenti. Ezt az akciót a júniusi megyei pártkonferencián azzal indokolták, hogy „a párt vezető pozícióit több helyen fasiszták, karrieristák, kispolgárok foglalják el"; a párt központi döntései a politika és a gazdaság területén nem valósulnak meg következetesen; a káderpolitikában a megyei bizottság elhanyagolta a parasztságot, s ezt a mulasztást pótolni kell; szükségessé vált a régi, a megyéből eltávozó, különböző politikai, gazdasági funkciókba helyezett káderek pótlása; a pártmunkások jelentős része lebecsüli a politikai nevelőmunka, az elméleti és szakmai képzés jelentőségét; a pártszervezeteknek nem megfelelő a kapcsolatuk a tömegekkel.

03 A fentebbi „érvek" a pártközponttól származtak és összefüggésben voltak azzal a szemlélettel, hogy a párton belül jelentkező összes problémákért az alsóbb szervek a felelősek. Az MDP központi vezetői — anélkül, hogy először önmagukról szóltak volna — egyoldalúan szemükre vetették a nógrádi pártvezetőknek, hogy kommunistákhoz nem méltó magatartást tanúsítanak (szerénytelenek, önteltek, öntömjénezést folytatnak stb.). Kifogásolták és elfogultnak tartották a megye káderpolitikáját, mert csak a bányászokat helyezték funkcióba, csak őket tekintették megbízhatóaknak, párthűeknek. Egyes központi küldöttek addig merészkedtek — csakhogy igazolják a leváltások jogosságát —, hogy kétségbe vonták az 1945-ös nagy salgótarjáni választási győzelem értékét is. Azt magyarázgatták, hogy már akkor beépült a pártba az ellenség, ezért sikerült a 66 %-os eredményt elérni. Végül is mégsem ez, a részben valós tényezők együttese volt az alapszervi munka gyengeségének „alapja, az összes hibák forrása" a megyében, hanem — a Központi Vezetőség egyik titkára szerint — az, hogy „Rákosi elvtárs beszédét és a KV határozatát a megyei bizottságtól lefelé az alapszervezetekig nem tanulmányozták elég gonddal".

64 A pártvezetőségek újjáválasztásával a tagok köre kibővült és „friss erők kerültek a vezetőségekbe", főként néhány éves párttagsággal rendelkező fiatalok, akik a termelőmunkában leginkább kitűntek. Folytatódott a pártalapítók és a hatalomért vívott harcokban megedződött emberek lecserélése, sőt a pártból való eltávolítása. A tendenciózus kizárás jellemző megnyilvánulása volt pl. a berceli eset. „Tudomásom sincs arról — vallotta a volt berceli párttitkár kizárásának felülvizsgálatakor —, hogy miért zárták ki a pártból. Egy alkalommal megjelent lakásomon ... az akkori párttitkár, hogy adjam át a tagsági könyvemet, mert a taggyűlés úgy döntött, hogy a pártból kizárnak. Én a legnagyobb megütközéssel vettem ezt tudomásul, amikor 1945. április 8-án én alakítottam [a későbbi UFOSZ-titkárral — J. S.] a pártot. 1947-ben a pártmunkáért és a választási eredményekért a központtól dicsérő oklevelet kaptam. 4 évig párttitkár voltam." A másik alapító tag is „megdöbbenve" vette tudomásul kizárását, hisz — mint mondotta — „1945-ben a párt megalakításánál megfeszített munkával dolgoztam, majd 1947 januárjától 1949 januárig mint megyei UFOSZ titkár működtem. Az 1947-es választási munkámért dicsérő