Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

Az igen munkaigényes szőlőművelés — bár hihető, hogy Nógrádban a honfoglalás óta űzték — a XIV. században terebélyesedett ki. Nem soros, hanem tőkeműveléssel, vagy néhol mint 1270 táján Ludányban — a szőlő fákra futtatásával folyt a termelés. 1290-ben (Balassa-)Gyarmaton, 1330-ban Ilinyben levő, 1374-ben pedig a Csellenfi János által Ilinyben és Karancsságon telepített szőlőkről tesznek említést. A szőlőtermesztés fokozódására hathatott a megyénktől északra fekvő, szőlőművelésre alkalmatlan területek népességgyarapodása, mert ott, vidékünkhöz közel, kedvező alkalom kínálkozott a bor értékesítésére. Később — feltételezhetően a Vác, (Mátra-)Szőlős, Buják és Pásztó környéki borok — valószínűleg még lengyel területre is eljutottak. A szőlőművelés a bérmunka elterjedését és a kádár ipar virágzását is előmozdította. A szőlőművelés mellett a gyümölcstermesztés is elterjedhetett. Pl. 1327-ben Salgótarján északi részén szilvafást, Bocsár 1367. évi határjárásakor pedig vadalmást és ugyanott 1483-ban gyümölcsöst és almaszedő helyet említenek. Az állattenyésztésre nézve is alig van adatunk. Ezek is elsősorban hatalmaskodásokkal kapcsolatosak. Pl. 1351 decemberében Pásztói István és László Terenyei Miklós egy megszelídített vadját — nyilván őzét vagy szarvasát —, amely a marhákkal együtt a terenyei mezőn legelt, leölték és dorogi birtokukra vitték, egy ökrét, kutyáikat rászabadítva, nyíllal lelőtték, két másik ökrét pedig, amikor a malomból lisztet szállítottak, a járomból kifogták és még 1352 január végén is Dorogon maguknál tartották. A szilaj marhatartás emlékei a határjárások során említett itató kutak. Ilyen lehetett a salgótarjáni gerendavázas kút, de ilyen a Pöstény 1301. évi határjárásakor említett kút is, amelyet — Pintér Sándor megállapítása szerint — még a XIX. század végén is használtak. Az állattartásra utalnak a szénával való bajok is. Pl. 1331-ben Verebélyén megállapították, hogy az odaözönlő búcsúsok hat év alatt 20 márka kárt tettek a szénában. Sok a panasz a rétek mások jobbágyai általi lekaszálása miatt is. 1389-ben pl. Kazai János tari rétjét kaszáltatták le Rimái Mihály és Mátyás a jobbágyaikkal.

20 Nagy jelentősége volt a jobbágyság gazdasági tevékenységében az egyházi tized szedésének, mert annak több évszázados gyakorlata rendszeres gazdálkodást követelt meg. A tizedszedés az ún. tizedlajstromok alapján történt. Az, akire az egyház a tized behajtását bízta, aratás vagy szüret után minden faluban kinn a mezőn vagy a szőlőben az egyforma nagyságú keresztekbe, csomókba vagy kádakba rakott terményeket összeszámolta, minden egyes földműves termését nemek szerint feljegyezte és nyomban kivette azokból a dézsmát, vagyis minden tíz egységből egyet. A tized megyénkben szokásos beszedéséről és a téli hónapokban történő összegyűjtésének módjáról tartalmaz utasításokat egy, a losonci esperesi kerület papjaihoz intézett 1402. december 29-i levél. Csetneki László honti főesperes és Pál esztergomi kanonok, az esztergomi érsek Nógrád megyei dikátorai értesítik őket, hogy az érsek külön is meghagyta nekik, hogy gondoskodjanak a tized idejében való begyűjtéséről. Ezért a plébánosok és a parochiális egyházak rektorai azt híveiktől hiány nélkül és minél előbb szedjék be és a Szokott módon szállítsák Losoncra. Azt, aki közülük másként cselekszik, meg fogják bírságolni. Az ilyen tizedgyüjtő helyek — mint Losonc is — évszázadokig gabona-