Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

királynak ellentmondhat és ellenszegülhet anélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnék — csak egy kötelezettsége volt: a katonáskodás. Az Anjouk uralma alatt azonban a hadviselés elsősorban a király és a bárók ügyévé lett, ami a köznemesség számára lehetőséget nyújtott a katonáskodás terheitől való szabadulásra. 1393-ban ez a húzódozás már igen érezhető. Pl. a király felszólítja Ung megyét — és nyilván a többieket is —, hogy készítsen lajstromot a nemesekről, akiknek kötelességük, hogy hadba szálljanak, mert különben nemigen jönnek. Törvényeinkből is az derül ki, hogy a nemesek mindjobban vonakodnak a hadbaszállástól. Ebben a húzódozásban nagy szerepet játszhatott a nikápolyi csata óta — az akkor nagy vérveszteséget szenvedett Nógrádban is — a töröktől való félelem. A XIV. és XV. század fordulójától kezdve megyénkben is egyre jelentősebbé válik a perek útján való családi vagyongyarapítás. Ha lehet jogos, ha nem, jogtalan alapokon, sőt aljas eszközökkel is. A korszak „életstílusához" hozzátartozott, hogy minél nagyobb úr volt valaki, annál nagyobb gonosztetteket hajthatott végre- így tett a Börzsöny nyugati peremén levő Hont megyei Salgó váráról elnevezett Salgai Miklós is. Bejáratos volt az udvar köreibe és ott szerelmi viszonyt kezdett Garai János feleségével, Hedvig asszonnyal és az útjukba álló férjet megmérgezték, aki 1429-ben meghalt. 1435-ben azonban kiderült a mérgezési eset és a király Salgai Miklós összes birtokát elkobozta. A halálos ítéletet nem tudták végrehajtani, mert Velencébe menekült, ahol 1437-ben készített végrendeletében minden birtokát unokatestvérére, Szécsényi Lászlóra hagyta. Amikor Szécsényi László, megyénk ispánja és egyik legnagyobb birtokosa azt tapasztalta, hogy őseinek számos birtoka — unokatestvére, Salgai Miklós bűnei miatti elkobzásuk folytán — hűtlenség címén a királyi koronára szállt, Zömléni Gábor deákkal, Zsigmond király titkos pecsétje alatt hamis oklevelet íratott arról, hogy az őseitől elkobzott jószágokat ne a kincstár, hanem a legközelebbi rokonok — vagyis elsősorban ő és gyermekei — örököljék. Az ügy, Zömléni egész sor más hamisításával együtt — amikben jóformán az egész arisztokrácia, számos város, nemes és polgár is részes volt — kiderült és annyira kínos volt, hogy az 1448. évi országgyűlés a halálra ítélt Gábor deákkal a következő nyilatkozatot tétette le: „Tudja meg mindenki, hogy azokat az okleveleket nem az illetők koholtatták, akiknek részére kiadtam, hanem én koholtam azokat álnokul, és az illetők mindig azt hitték, hogy azok valódiak és igaz úton keletkeztek. Senki se gyanakodjék tehát az említettekre, hogy azok vétkesek lennének, mert nem az ő csalárdságukból, hanem az enyémből vannak." Vagyis az ország urai maguk helyett az eszközt büntették meg. Persze nemcsak a Kapisztrán Jánossal levelezgető Szécsényi László, a szécsényi ferencesek kegyura és harmadrendjének tagja hamisíttatott oklevelet. Megtették azt köznemesek is. így, 1496 és 1498 közt a bágyoni, herédi és uzsai részbirtokokért pereskedő Bekények és Alaghyak közül ez utóbbiak a váci káptalannal készítettettek hamis okleveleket, köztük egy nádori végrehajtási parancsot és egy káptalani beiktató levelet is. 1498 októberében azonban kiderült, hogy Alaghyék erőszakkal kényszerítették Korothnay ítélőmestert a vég-