Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
ta át az országot. A nagyurak ezt az országot a német birodalom függvényévé tevő lépést nem akadályozták meg. Nem voltak azonban egységesek. Mozgolódni kezdtek Szár László fiainak hívei, akikre Endre korábbi pártolása miatt Péter neheztelt. Kapcsolatot kerestek Aba Sámuel volt híveivel, és bár a két párt közt lényeges felfogásbeli különbségek voltak, Péter megbuktatására szövetkeztek. Péter az összeesküvés vezetőit kivégeztette, vagy megvakíttatta. Életével lakolt a Hont—Pázmán-nembeli Visk is. Nevét (Ipoly-) Visk őrizte meg. Endre (1046—1060) elfogadta a felajánlott trónt. Lengyel és orosz segélycsapatokat gyűjtve, 1046 szeptembere elején Abaújvárnál állt seregével. Péter, vidékünket is ellenőrizve, a Garam és a Nyitra között tartózkodott csapataival. Közben tombolt a pogány lázadás. Az események hullámzásának voltak nógrádi vonatkozásai is. Hihető, hogy Péter hadainak közelsége és az általa megszállt terület Endre-pártisága miatt megyénk Ipoly völgyi része nem vett részt a pogány lázadásban, a Zagyva, Galga és Duna-kanyar vidéki lakossága azonban részese lehetett. Úgy látszik, hogy a Szolnok nemzetség Péter-párti volt és, hogy a Gellért püspökkel együtt megölt Szolnok ispán nagyon gyűlölt ember lehetett. A Záh nemzetség — talán már Endre hercegségének III. Henrik általi kialakítása óta — Szár László fiainak a pártján állhatott. Politikában érdekelt tagjai Aba Sámuel ellenfelei lehettek és talán Endrével együtt menekültek Csehországba és onnan tovább. Endre feltétlen hívei és Záh, 1055-ben, mint I. Endre nádorispánja vett részt a jelentős magyar nyelvemlékeket tartalmazó Tihanyi Alapítólevél megerősítésében. Hont és Pázmán leszármazottai — bár valószínű, hogy kezdetben Péter hívei — szintén Endre táborába tartozhattak. Erre az időre tehető a hercegekkel hazánkba érkezett orosz, lengyel és litván segédcsapatokból kikerült testőrök vidékünkön való letelepítésének első szakasza. Jelentős birtokelkobzásokkal, és azok új birtokosok kezére kerülésével is számolhatunk. Hihető, hogy a Szolnok nemzetség birtokainak nagy része is ekkor kerülhetett mások kezébe. A hatalmas nemzetség eredeti birtoktestéhez tartozhatott a Szandától kezdve Hatvanig terjedő terület. -Ebből csak Bágyon marad az övék. A birtok zöme az Abáké és a Kökényes—Radnótoké lett. 1 ' Az, hogy vidékünkön I. Endre hívei később csaknem mind az öccse, I. Béla (1060—1063) táborába tartoztak, összefügg a Nógrád megyét is magába foglaló „hercegség", a dukátus szláv mintára történt kialakításával. I. Endre ugyanis öccse és udvartartása ellátására átadta az akkor meglevő 45 királyi vármegye egyharmadát — a Marostól a Vágig terjedő félkör alakú területsávban fekvő 15 vármegyét —, kétharmadát pedig a királyi udvartartás számára tartotta meg. A herceg — akinek a király inkább csak előkelő társa, mint ura — a maga területén élvezte a királyi jövedelmeket, pénzt veretett, bíráskodott, birtokokat adományozott, vezére a terület katonaságának és ő nevezte ki a dukátusi vármegyék ispánjait is. I. Béla legidősebb fiának, Gézának adta át a dukátus területét, amit —• amikor Endre fia, Salamon (1063—1074) javára a trónról lemondott — továbbra is megkapott és azt az 1065-ben Lengyelországból hazatért öccsével, László herceggel, közösen birtokolta. A két testvér, dukátusuk katonaságának élén, sorozatosan részt vett a besenyők és a görögök elleni hadjáratokban.
