Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
Hihető, hogy a mátraverebélyi Szent László-hagyomány az Erdélyben harcoló nógrádi és hevesi katonák besenyők elleni hadjáratának emléke, és lehetséges, hogy az 1072-ben Nádorfehérvárnál vitézkedő Bars valóban a Záh nemzetség tagja volt. A hercegek tekintélyére féltékeny Salamon hadat indított ellenük, és sikerült is Gézát a Tiszántúlon legyőznie. Ez, vert seregével Vác felé vonult vissza. László, aki sietve cseh segédcsapatokat szerzett, összeszedte a felvidéki megyék várkatonaságát — köztük a nógrádiakat is —, Verőcénél találkozott Gézával és annak sógorával, Ottó morva herceggel, és 1074. március 14-én Mogyoródnál legyőzték Salamon seregét. A földönfutó király IV. Henriktől kért segítséget, aki bár seregével 1074. nyarán Vácig hatolt, sikert nem tudott elérni. Csapatai körében ragály ütött ki és kénytelen volt visszafordulni. 18 I. Géza (1074—1077) és I. László (1077—1095) korában megyénkben viszonylag nyugalom volt. Kálmán (1095—1116) a dukátust átadta öccsének, Álmos hercegnek, aki azt 1104-ig bírta, amikor a bátyja ellen szőtt tervei összeomlottak. Németországba menekült, de segítséget nem kapva visszatért. Kálmán fátyolt borított a múltra, de a hercegséget elvette tőle. Ezzel megszűnt a dukátus és egyelőre, az ország területének és a király hatalmának megosztása. Álmos futásakor, 1104-ben nevezhette ki Kálmán nógrádi ispánná Szlavizt, aki 1108-ban és 1111-ben Dalmáciába is elkísérte a királyát, és így nógrádi katonák is részt vettek a hódító hadjáratban. Ennek következménye lehetett — ha nem régebbi eredetű szállásbirtokos — a dalmáciai Kacsics nemzetség egyik ágának megyénkbe kerülése. Abból, hogy a Kálmán uralkodása alatt épült Zólyom várának őrzésére és földjeinek művelésére még 1218-ban is a honti várkatonákat és várnépeket rendelték ki, arra következtethetünk, hogy hasonló feladatuk lehetett — talán a honfiakkal felváltva vagy Végles várának vonatkozásában — a nógrádiaknak is. Sejthető, hogy az 1113-ban néhány hívével és fiával, a későbbi II. Bélával együtt megvakíttatott Álmos herceg megyénkben levő híveit Kálmán üldözte. II. Istvánnak (1116—1131) hívei apja udvari emberei sorából kerültek ki. Köztük a legelőkelőbb a Hont-Pázmán nembeli Lampert ispán, I. Lászió nővérének a férje, aki fiával, Miklós ispánnal 1123-ban Dalmáciába kísérte el a királyt. 1128-ban Losoncon, a Boldogasszony tiszteletére, templomot építtetett és 1124 és 1131 között Bozókon kolostort alapított. Miklós ispán II. István halála után Borisznak, Kálmán király természetes fiának a híve II. (Vak) Bélával (1131—1141) szemben. II. Béla hívei 1132-ben — az Esztergom közelében, a Dunától északra fekvő Aradon tartott országgyűlésen — lemészárolták Borisz híveit. Köztük Lampert ispánt is, akit saját testvére úgy ütött fejbe egy székkel, hogy agyveleje kiloccsant, fiát, Miklós ispánt pedig lefejezték. — Nógrádi hagyomány szerint Borisz híve volt a Sámsonházán, Fehérkő várában birtokos Sámson ispán is, aki amikor II. Béla, Borisz hadaival szemben, a Sajó mellett táborozott, így szólt a herceghez: „Átmegyek a királyhoz és megszégyenítem!" — és átlovagolt az ellenfél táborába. II. Béla, sátrában ülve, éppen az urakkal tanácskozott, amikor betoppant és rákiáltott a királyra: „Hitvány kutya!
