Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

költségeivel a romlás szélére sodorta a kincstárt és az itthon maradt urak prédájává tette az országot. Ezen az 1222. évi Aranybulla sem segített, és egyre sürgetőbbé vált a jogtalanul eladományozott királyi javak visszaszerzése is. Béla 1225-ben a nógrádi urak segítségével kezdte meg ezt a tevékenységét, ami azonban 1231-ben megtorpant. 1235-ben újra kezdték az akciót és azt 1238ig nagyjából be is fejezték.-'

1 A királyi birtoktest visszaszerzésére irányuló törekvések már a XII. század folyamán csődöt mondtak. A királyi és a várbirtok nagyarányú bomlása III. Béla uralkodása idején következett be. 1178-ból ismerjük az első olyan adatot, amikor zalai várjobbágyokat földjükkel együtt örökre kivett a vár fennhatósága alól és utódaikkal együtt a királyi szerviensek (servientes regis) sorába emelt. Ilyen esetek Nógrádban is előfordulhattak. Egyháziak is ekkor kapnak nagyobb számmal várföldeket. így megyénkben a Jeruzsálemi Szent János lovagok Szirák, Szomolya és Tolmács falvakat és 1190-ben valószínűleg a pásztói cisztercita apátság is kapott birtokrészeket. Az eladományozható birtokok hiánya miatt a XII. és XIII. század fordulóján sokszor már csak a szerzett jogok megsértésével lehetett valakit új adományban részesíteni. Olyan esetek is előfordultak, hogy bár a nógrádi várföldek fogytak, a királyi birtoktest azért, országos viszonylatban •— mivel az adományok birtokcserék más megyebeli birtokkal — nem csökkent. Pl. 1217-ben II. Endre a nógrádi vár Lengend (ma Alsó- és Felső-Lengyend) nevű földjét — hű szolgálataiért és cserébe az ő szepességi földjéért — Tamásnak, Both fiának adományozta. Cserére azonban nem mindig volt lehetőség és ekkor került sor a várföldek nagyarányú eladományozására, amivel szemben a várjobbágyok igyekeztek személyüket és a királyi vár földjeit megvédeni. A visszaszerzési törekvéseket azonban sokszor gátolták a szabadok egyre szaporodó földszerzései. Például 1234-ben a Zsember faluban lakó nógrádi várjobbágyok — Csépán, Pintér, Rodusi, Pósa, Domald, István, Ankus, Zunga és János — egyetértve több nógrádi várjobbággyal — Ludány hadnaggyal, továbbá a Miklós, Behmel, Pál, Both, Tiborc és Mihály nevűekkel — bevádolták a Peth nevű szabadot, hogy négy ekealjnyi földjét a várföldből szakította ki és ezért a földet a falu számára visszafoglalták. Peth állította, hogy a föld saját szerzeményű jogos tulajdona. — Az ügy László országbíró elé került, aki a Szirákra való Imuard prisztaldusszal tüzesvas-próbára Váradra küldte a feleket. Ott Peth a vasat többször megérintette. Kezét bekötözték és mivel a szokásos idő elmúltával a kötést lebontva, azt gyógyultnak találták — megnyerte a perét. A várjavak visszaszerzésekor sok bizonytalan ügy is felszínre került. Pl. a bolondóci várnak Fülek mellett volt egy Köves nevű földje, amit a vár jobbágyaitól, állításuk szerint, Ernye mester jogtalanul elfoglalt. IV. Béla a panasz kivizsgálásával kancellárját bízta meg, aki a várjobbágyokat esküre kötelezte, amit azok — nyilván nem volt igazuk — vonakodtak letenni és így a várbirtok Ernye tulajdonában maradt. A várbirtok visszaszerzésével és a birtokjogi vitákkal megyénkben is külön, a király által kinevezett földbíróság (judices terrarum Neugradiensium) foglalkozott. Egyik, 1236-beli ügyét ismerjük is. A Kalonda fölötti Tusnapolja