Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
foglalta el. A Kékkő, Szécsény és Gács várába szorult nemességünk tehát napokon belül szigetté vált a kuruc tengerben, amit Szolnok szeptember 21-i elfoglalása pecsételt meg. Közben gróf Bercsényi Miklós szeptember 14-én Rákóczi tokaji táborából Géczy Zsigmond útján levelet intézett a Gács várába zárkózott nemességhez, amelyben barátságosan, de nyomatékkal szólította fel őket hódolásra. Ugyanekkor megkapták a királypárti Forgách Simon tábornok, Bottyán János és az esztergomi várparancsnok levelét is, amelyben megígérték a császári katonaság segítségét. Szeptember 23-án Géczy Zsigmond „ezeres kapitány" Osgyánból küldött meghódolásra felhívó levelet a Gács várába szorultakhoz. Hiszen jól tudják — írta —, hogy a Habsburg-ház csak rontója és sanyargatója az országnak. Valószínű, hogy a gácsiak nem is válaszoltak Géczy felszólítására. Szeptember 26-án Szécsény városa — de a vára még nem — a kurucok kezébe került. A lovasság mellett ekkor már megjelent a kuruc gyalogság is megyénkben. A divényi „talpasok" elfoglalták a zólyomi Végles várát. Szeptember 30án a Divény és a Gyetva felől érkező kurucok körülvették Gács várát, a városon kívül legelő lovakat és egyéb állatokat elhajtották, amiért a várbeliek kisebb csatározásba bocsátkoztak velük. A Léva táján táborozó kuruc főtisztek is megadásra szólították fel a gácsiakat, amit az odazárkózott „fő s nemes és vitézlő rend" október 6-án írásban utasított vissza. Sőt, október 12-én a „Gács várában ellenálló nógrádi nemesség" segítséget kért a bécsi haditanácstól. Október 13-án a Szécsénybe menekült nemesek, mivel Réthey Ferenc, Koháry várkapitánya, Csábrágba menekült, az ottmaradt hajdúkkal együtt letették Rákóczinak a hűségesküt és átadták a várat. Ekkor már a gácsiak is megadásra készültek fel, mert látták, hogy nem kapnak segítséget. Nem bíztak azonban Rákóczi ügyének diadalában és ezért megbízottjuk útján a nógrádi nemesség nevében ünnepélyes nyilatkozatot helyeztek el a garamszentbenedeki konvent hiteleshelyi levéltárában, amelyben rögzítették, hogy nem önként, hanem fegyverek által kényszerítve hajoltak meg a kurucok előtt. Ennek megtörténte után — amivel valóban bebiztosították magukat 1710-re — október 15-én megszüntették az ellenállást és hűséget esküdtek Rákóczinak. 17-én Kékkő vára is követte példájukat. Megyénk nemességének kénytelen-kelletlen kuruc részre állásában nyilván szerepe volt annak is, hogy tudomásukra jutott Rákóczi 1703. szeptember 27én Szatmáron kelt rendelete, amely a nem katonáskodó parasztságot az úrbéri tartozások megfizetés-ére és a robot teljesítésére utasította. Ez alól csak a seregében harcoló parasztokat mentette fel, mivel hadakozásának célja — amint írta — a német kényuralom, nem pedig az állam belső szervezetének a megdöntése/' A nógrádi nemesség kurucokkal szembeni heves ellenállása magyarázza meg a szabadságharc alatti és utáni magatartását, aminek feltétlen királyhű vonásai még 1849-ben is gátló tényezőként jelentkeztek. Kétségtelen azonban, hogy voltak a megye nemességének — Rákóczi idejében és később is — valóban hazafias, a nemzeti függetlenségért és a nép jólétéért küzdő tagjai, akik szembehelyezkedtek a többséggel, ami azután egyéni sorsuk tragédiába fordulását eredményezte. Ilyen külföldre távozottak voltak a nagybirtokosok közül a
