Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
nép soraiból származó elem, már a tatárjárás előtt is kiváltságokat kaptak településeik számára, amelynek lényege, hogy bizonyos számú harcos kiállítása fejében nem kötelezhetők szállásadásra, vámmentesek az ország egész vagy részterületén, vagyonukkal szabadon rendelkezhetnek, bíráikat és plébánosaikat maguk választhatják. Mindez bizonyos társadalmi rangot adott az ilyen falvak jobbágyainak, a mezővárosi ,,polgárok"-nak, akik a földesúri szolgáltatásokat nem egyénenként, hanem egyetemlegesen teljesítették, ami a földművelés mellett ipari és kereskedelmi foglalkozást is űzők számára nagyobb szabadságot és szerzési lehetőséget biztosított. A Nógrád város és vár birtokába jutott Tamás váci püspök is a tatárjárás óta gyér lakosságú várost 1284-ben a hoszpeszi kiváltságok — hihetőleg újbóli — adományozása révén igyekezett fejleszteni. Nógrád városának 1284. május 14-én kelt kiváltságlevele szerint, ha valaki a király és a váci püspök engedélyével a városba költözik és ott a saját költségén házat épít, részese lesz az újtelepesek jogainak: az oklevél keltétől számított hat évig nem fizetnek földbért (terrágium). Hat év után fizetnek évente minden lakóháztól fél fertó ezüstöt és annyi földbért, mint az ezelőttiek. A szabad emberek Nógrád városában jöhetnek-mehetnek, háborgatás nélkül időzhetnek és megvédik őket. Akik el akarnak költözni, eladhatják épületeiket és megfizetve a földbért szabadon távozhatnak. Ha valakinek nincs örököse, javairól szabadon rendelkezhet. Vásáraikon mind a helybeliek, mind az idegenek vám nélkül adhatják el áruikat. Választhatnak plébánost és bírót (villicus), akiket tartoznak földesuruknak, a mindenkori váci püspöknek bemutatni. A bíró a városbeliek minden ügyében bíráskodhat, kivéve a lopás, emberölés és gyújtogatás eseteit. Ezekben a püspöki bíró a lakossággal együtt ítélkezik. Ilyenkor a bírság kétharmada a püspöki bíróé, egyharmada a városbíróé és a lakosoké építkezési és erődítési célokra. Évente háromszor — húsvétkor, karácsonykor és Szűz Mária születése napján (szeptember 8.) — földesuruknak ajándékot adnak. A XIII. század végefelé az a törekvés, hogy a királyi vármegyék keretében élő hoszpeszek jogaik megtartásával jussanak magánföldesúri hatalom alá. Ennek egyik jellemző esete, hogy 1284-ben IV. László a Hont-Pázmáti-nembeli Demeter ispánnak adományozta a honti vár Hont faluban élő hoszpeszeit. A várnépek és hoszpeszek egyházi és világi földesurai hatósága alá kerülése nyomán Nógrád és Hont egymással érintkező részein a kiváltságos települések egész sora bontakozott ki. Ezek Verőce, Vác, Nógrád, (Diós)-Jenő, (Érsek-)Vadkert, Dejtár, Patak, Oroszfalva (Nagyoroszi), Hugyag és Hont. Egyedül (Nagy-) Maros lett a visegrádi királyi uradalomhoz csatolva várossá. Megyénk más területein ez nem tapasztalható, mert elsősorban az egyházi nagybirtokosok adtak népeiknek — így például már 1268-ban Vancsai István kalocsai érsek a kishonti Rimaszombatnak — kiváltságokat. Egy-egy ilyen mezőváros lakosságának gazdasági hatósugara és tevékenysége környezetére is kiterjedt. így a diósjenői hoszpeszek 1274-ben és 1282-ben már mint (Borsos-)Berény bérlői szerepelnek. 8 Közben egymást érték a kisebb és nagyobb hatalmaskodások. Themai Sándor és fia András, familiárisaikkal és szolgáikkal együtt 1275 táján Galsa fia
