Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

Jegyzetek

106, emberölés 28, dolgok és pénz erőszakos elvétele 19, rablás 13, méregkeverésbűbájoskodás 11, károkozás a javakban. 11, erőszakosság 6, házfelgyújtás 5, prédium lerombolása 4, szolga erőszakos elvétele 4, leányrablás 3, szolga titkos megszöktetése 3, szökött szolganő elrejtése 1, kardrántás és erőszakkal győzés 1, gonoszság — károkozás 1, vérrokon megölése 1, nőtestvér megfojtása 1, paráznaság 2, halált okozó verés 1, verés és károkozás 1, dolog lerombolása 1. 34 SZABÓ I. i. m. 66., 68., 107., 110. és 111. p. — I. István király II. törvénykönyve, XXXIV. tc. — I. László király I. törvénykönyve, XIX. tc, III. törvényikönyve, II. tc. a századosokról és a tizedesekről. — Kálmán király I. törvénykönyve LXVI. tc. „tizedet adjanak annak az egyháznak, amelynek határában földet mívelnek, vagy szőlőt szednek." — II. törvénykönyve, XII. tc. — AINmt 14—20. p. Az egyház gondoskodik már á XI. században a tizedek plébániák szerinti összeírásáról, mivel pedig a termés évről évre változott, az összeírást is évről évre kellett eszközölni. — A Nógrádban is birtokos dömösi prépostság 1138. évi összeírása „az első olyan összeírás, amelyből képet kaphatunk egy nagyobb egyházi birtok termeléséről, életéről", amit részletesen ismertet a MOT 83. p.: — A dömösi prépostság birtokairól készült térképvázlat uo. 82. p. — LF 161—168. p. — „A centurio a XI. de még a XII. században is feudális földtulajdonnal rendelkező úr" (166. p.). 35 LF 37—42., 54—55. p. igyekszik a szolga- és rabszolgakérdés mélyére nézni, de végleges megfogalmazását csak körvonalazhatónak tartja. — I. István II. törvénykönyve XX. tc. és 34. tc. — A két rabszolgán kívül kellett még adniuk két lakóházat, mént, kancát, hat ökröt, két tehenet és 34 apró marhát. — BCs 56. p. és 59. p. 1. sz. jegyzete. I. László III. törvénykönyve, IV. és VII. tc. — KARÁCSONYI JÁNOS—BOROVSZKY SAMU: Váradi Regesztrum, 249. p. Nr. 258 (190). — KKVr 310—311. p. 190. sz. — I. István I. törvénykönyve XXXI tc. és II. törvénykönyve, XXVI., XXVII. és XLI. tc, I. László II. törvénykönyve IV., V., VIII., IX. és XII. tc, III. törvénykönyve XXVI. tc, Kálmán I. törvénykönyve, XLII. és LVI. tc, Tüzesvas-próbákat nemcsak Nagyváradon Szent László sírjánál (ez a leghíresebb, és ennek jegyzőkönyve maradt fenn), hanem minden püspöki és káptalani székhelyen (pl. Vácott, Óbudán) tartottak. — MARCZALI HENRIK: Társadalmunk történeti fejlődése gazdasági alapon. Budapesti Szemle, 1914. (158. k.) 8. p. — SZÉKELY GYÖRGY: A történelmi előzmények. A TmP 14—16. P. 30 KÉZAI SIMON, cap. 95., SRA I. 192. p. — SZMP 10—12. p. és a helynevek. 37 ZLÜ 94., 142—143. és 153—156. p. — A vasbányászatra 1. TERÉNYI JÁNOS: A magyar vasipar vázlatos története a legrégibb időktől a nagyolvasztók koráig. Bányászati és Kohászati Lapok, 1887. (XX. évf.) 186. p. — HECKENAST—NOVÁKI—VASTAGH—ZOLTAY: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban, a honfoglalástól a XIII. század közepéig. Budapest, 1968. — RAPAICS RAYMUND: A magyar gyümölcs. Bud.apest, 1940. 93., 995—96. és 235. p. valamint a gyümölcsfajták elterjedésére vonatkozó térképek. — SZABÓ I. i. m. 26—44. p. — FINDURA IMRE írja a „Palóc világ" c. cikkében Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1885. április 19. (XIII. évf. 16. sz.): „Házát is két oszlopra építik, melyek közül az egyik a „Bál Isten" emlékére a bálvány még a másikat a kereszténység tiszteletére a „Boldog Anya" néven nevezik, tele metszve hierogliphszerű ákom-bákomokkal, melyeket se le nem olvas, se le nem ír, se le nem rajzol ma senki; csak a gyerekek csókolják sorba, imádkozás után, lefekvéselőtt." 38 Az 1967-ig ismert 310 honfoglalás kori, azaz X. századi magyar lelőhely — a Szovjetunióból 5, Romániából 13, Jugoszláviából 9, Ausztriából 1, Csehszlovákiából 29, hazánk területéről 253 és ezen belül a mai Nógrád megyéből 18 — embertani anyaga mintegy 70%-ában török és iráni típusú, illetve ezek keveréke, 20%-ában ezeknek valamilyen déloroszországi típussal való keveredése, és csak 10%-a hozható kapcsolatba a finnugorságra jellemző embertani típusokkal. — Ez az antropológiai eredmény látszólag megegyezik azzal a ténnyel, hogy a VIII. és IX. századi bizánci források többízben türköknek, azaz törököknek