Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
Jegyzetek
nevezik a dél-oroszországi területeken élő magyarságot. Ebből azonban csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a gyakran változó nomád birodalmak olyan népével állunk szemben, amely uralkodó osztályának zöme török és iráni eredetű volt, és amely köznépének díszes mellékletek nélküli sírjait eddig nem igen vették figyelembe, illetve azok nem mindig meghatározhatók. — L. CSALLÁNY DEZSŐ i. m. 49. p. és DIENES ISTVÁN i. m. 22—23. p. Pl. véleményem szerint az Ipoly folyó szlovák Ipel neve a szamojéd „ibej", azaz „meleg víz 1 ' — vö. MelegSzamos — jelentésű szóból ered. — GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, I. Budapest, 1963. 414. p. a következőket írja Bars megyével kapcsolatban: „A megye területe az avar birodalom bukása után frank befolyás, majd morva uralom alá került. Cosmas (tll25) szerint Szvatopluk, Morávia királya a Garamig terjedő vidéket hódította meg." A helynevek tanúsága szerint szláv lakosság főként az erdő és síkság peremvidékén élt. Uő.: A palócok eredete, a palóc etnikum kialakulása c. cikkében a következőket írja: (51. p.) „A Felvidék betelepítésében pedig jelentékeny szerepe volt a dél-lengyel területekről beköltözött colonusoknak. A beköltözött lengyelek a Felvidéken hozzájárultak a szlovák etnikum középkor végi kialakulásához, magyarok közé települve pedig beolvadtak a magyarságba, mint erről a Lengyel nevű falvaink tanúskodnak. Lengyelország mellett a középkori Gács országból, Halicsból is történt beköltözés, mint erről pl. a Nógrád megyei Gács helységnév tanúskodik." — CS. SÓS ÁGNES: Magyarország szláv népessége (VI—XIII. század) — a SULÁN BÉLA által szerkesztett „Szláv népek és nyelvek, Budapest, 1967." c. egyetemi jegyzetében (177. p.) írja: Az Árpád-kori Magyarország szláv lakosságának alaprétege azaz őslakosság volt, melyet a magyarok a Kárpát-medence legkorábban meghódított területein találtak. Ennek a népességnek nagy része az együttélés folyamán beleolvadt a magyarságba.", —, és (184. p.) „A XI.—XIII. századi szláv népesség három fő rétegre tagolható. 1. A IX. században a Kárpát-medencét lakó szlávok, illetve ezek utódai, akik bizonyos területeken az Árpád-korban is megőrizték etnikai önállóságukat, de akiknek nagyobb része a magyarságba olvadt. 2. Az a szláv lakosság, mely az Árpád-korban magyar hatalom alá került, túlnyomóan szláv népességű területeken élt. 3. A X—XIII. században betelepült vagy betelepített szlávok, akiknek települési történetében két fő korszak különíthető el: A mongol betörés előtti és az azt követő időszak." — NESz szerint (25. p.) „Hogy a szlovákok kelet felé meddig jutottak el eredetileg azt nem tudjuk pontosan, talán a gömöri és szepesi erdőségekig, vagy legalábbis a Garam alsó folyásáig." — Nagy-Oroszfalva II. Ulászló által 1491. június 15-én megújított kiváltság levelét 1. KHC XVII. (1793.) 290—291. p. — 1544-re nézve 1. KHC XXI. (1799.) 438—440. p. — RNm 89. p. — Az orosz szóra nézve 1. PÁRIZ PÁPAI, FRANCISCUS: Dictionarium Latino—Hungaricum. Posonii et Cibinii, 1801. — Lehetséges, hogy a Zólyom és Nógrád határán a XVIII. század elején felbukkanó és községgé alakuló (Divény-)Oroszi nevében is a középkori testőr telepítések emléke él. Ezen a vidéken — pl. Maskovával kapcsolatban — középkori orosz telepítést tételez fel a szlovák néphagyomány. — Az udvari szolgálatot teljesítők településének tekinthető Zagyva völgyi Palotás is (Gyöngyös-) Oroszi és a Pest megyei Oroszló felé mutat kapcsolatot. — Litván katonai település — véleményünk szerint — a Korpona-patakba ömlő Litava-patak völgyében emelkedő, Hont megyei Litva vagy Litava („litván") vára és a középkori nevén Drágul („asszony"), azaz Drégely vára, a testőrök lakta Oroszfalva fölött. — Településeik szórványai az Ipoly völgyében húzódtak. Ezek közé tartozhatott Riba („határ"), a mai Ipolyszög és nyilván az ott lakó litvánok adták a Lókos („medve") patak nevének mai, végleges, analogizált alakját. Az ő településük lehetett Patvarc („erős, szilárd"), amelynek neve a „Vas" és Szilágy" hadrendi név változatokra utal. Szakai („sólyom") a szomszédos Rárós nevéhez hasonlóképpen solymár telepet jelölhetett. Vilke („farkas") neve inkább litván, mint más szláv névalakra utal és így a „Heves" hadrendi név egyik (even alapréteg) változatára. A Felső-Ipoly völgyében pedig Kálnó („hegyes") jelöli egyik településüket. Lehettek azonban litván települések a belső nógrádi részeken is. Pl. Lapásd („lombos") és talán Lapujtő („lom-
