Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

Mit csinálsz az országgal, amely a te uradé, Boriszé? — Menj kolostorba, mint az apád!" Szavai olyan meglepetést keltettek, hogy mire az urak felocsúdtak, már árkon-bokron túl volt. Sámson vakmerősége azonban nem vitte előbbre Borisz ügyét. Serege felbomlott, híveit elfogták, de II. Béla nem állt rajtuk bosszút. Sámson is élete végéig nyugodtan élt birtokán. II. Géza (1141—1162) idejében a nógrádi nagyurak közül a megye ispánja, Ders, testvére Szerafin és Záh ispán ismeretesek a király környezetéből. III. István (1162—1172) és ellenkirályai, II. László (1162—1163) és IV. István (1163— 1165), valamint III. Béla (1172—1196) idejéből nem maradtak fenn megyénk országos politikában vitt szerepére vonatkozó adatok. 1189-ben III. Frigyes császár keresztes hadainak egy része, a Duna mentén vezető úton, megyénk délnyugati területét is érintette. Ez az átvonulás a keresztes hadjáratokban való részvétel lázát az ország uralkodó köreiben is elhintette, ami az elkövetkezendő évtizedekben ismét számos gazdasági, társadalmi és politikai válság közvetett okozójává lett.

19 Mindezeknek az eseményeknek a hátterében egyre fokozódó mértékben hatott a királyi birtoktestek eladományozása következtében kibontakozó gazdasági és társadalmi viszonyok eltolódása. Már I. István elidegeníthetetlennek mondta ki a király földjeit, vitézeit és szolgáit, s mind azt, ami a királyi méltósághoz tartozott. Ezt azonban nem tartotta be, mert egyháziak és világiak részére maga is tett adományokat. így, az esztergomi érsekség ősi, királytól kapott birtokai (Érsek-) Vadkerten, Tereskén és Szátokon, a váci püspökségé pedig Vácott, (Nógrád-) Verőcén, Kosdon és Szendehelyen lehettek. Az esztergomi érsekség a XI. század elején, a váci püspökség pedig legkésőbb 1075 táján kaphatta meg birtokait. 1075-ben a garamszentbenedeki bencés apátság I. Gézától 5 ekealjnyi (kb. 600 hold) földet kapott a Naszál erdeje mellett, a rajta élő első név szerint ismert nógrádi dolgozó emberrel. Nesku ötvössel és annak meg nem nevezett testvéreivel együtt. A királyi, azaz a dukátusi népek és földek fogyását jelenti Álmos hercegnek a dömösi prépostság részére, valószínűleg még 1104 előtt tett, Nógrád városában levő öt szolgacsaládra vonatkozó adománya is. A családfők (vagy utódaik) nevét — Stephan, Szokol, Kenesu és Seznete a (meg nem nevezett) testvérrel — csak II. Béla 1138. évi okleveléből ismerjük. Valószínű, hogy megyénk területén — a Hont-Pázmán nemzetséghez hasonlóan — mások is kaptak I. Istvántól birtokokat, pl. (Galga-) Mácsán és a vele szomszédos községekben egy késői, 1422. évi hivatkozás szerint a Sidó nemzetség. Az 1038—1075. évi események során nemcsak jelentős birtokelkobzásokra, hanem az egyre fogyó kétharmad egyes részeinek adományozására is gondolhatunk. Kálmán korában pedig a Rátót nemzetség kapott a kétharmad központi területén — (Vác-)Rátót, (Kis-)Némedi, (Vác-)Hartyán, (Vác-)Duka — és a Zagyva völgyében — Bárkány, Kutasó, Selyp, (Mátra-)Szele, nógrádi és Pásztó, Hasznos, Tar, Ágasvár és tartozékai, Födémes, (Nagy-)Bátony és Dorog hevesi — birtokokat, illetve ezek később kiegészített törzsét.

20 A királyi birtokállomány a XI. század végére már anyira fogyott, hogy Kálmán királynak már attól kellett tartania, hogy tekintélye és udvarának méltósága az adományok következtében veszélybe kerül. Ezért az egyházaknak