Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

ispáni tisztség őse. Az udvarbíró feladata a vármegye népei fölötti bíráskodás. 1219-ből László nógrádi ispán mellett Ambrus az egyetlen név szerint ismert udvarbíránk. — Az udvarbíró segítőtársa a bilotus (bilochus) — a szolgabírói tisztség őse —, akinek a vagyonjogi kérdésekben és a kisebb bűnügyekben való ítélkezés a hatásköre. A pristaldus, a poroszló, az ispán és az udvarbíró intézkedéseinek a végrehajtója. Közülük többet név szerint ismerünk. Már a legrégibb idők óta lehetett a megyés ispánok és az udvarbírák mellett írástudó ember (deák), aki a későbbi főispáni és megyei nótárius őse. A katonai igazgatás feladatait látták el a megyei seregek vezére, a hadnagy és az alája rendelt századosok (centúriók) és tizedesek (decuriók), valamint a várnagy (castellanus). A századosok és tizedesek látták el a szolgáltatásokra kötelezettek gazdasági igazgatási feladatait is. A vármegye központjában intézték a termény- és az egyre inkább jelentkező pénzgazdálkodással kapcsolatos ügyeket. A szabadot és nem szabadot, nemest és nemtelent egyaránt terhelő tized behajtására egyházi tizedszedők voltak a megyénkben. Külön ispánok fennhatósága alatt éltek és nem tartoztak a megyeszervezet hatáskörébe a különböző királyi vadásznépek (bölényvadászok, solymárok, pecérek stb.) Régi és sokat vitatott kérdés, hogy a megyés ispán hatásköre kiterjedt-e a megyéje területén élő minden rendű és rangú személyre? Erre — a források elégtelensége miatt — nem lehet egyértelmű választ adni. A királyi megyeszervezet sajátosságait fejezték ki törvényeink „megyé"-t jelentő „comitatus" és „parochia", valamint „ispán"-t jelentő „comes" szavai. A királyi megyeszervezet kialakításakor a „comitatus" és a „parochia" szó jelentése még nem területet, hanem „királyt kísérő fegyvereseket és egyéb udvari szolgálatokat teljesítőket" jelentett, akik egy „comes", mint „királyi útitárs" vezetése alatt a király és szűkebb környezete „előtt" vagy „mellett" lovagoltak. Oka, hogy a királyok fővárosaikban — Esztergom, Székesfehérvár, Buda — csak keveset tartózkodtak, azok mintegy csak „téli szállásaik", mert részben a királyi birtokok összegyűjtött javainak felélése és gazdálkodásuk ellenőrzése, részben a bíráskodás és egyéb országos ügyek intézése miatt szinte állandóan úton voltak. Ezeken az utakon a kíséret és parancsnokai — kivéve a király szűkebb környezetét és közvetlen testőrségét — útszakaszonként kicserélődtek és egy-egy királyi vár katonáskodó, élelmet és egyéb fogyasztási cikkeket szállító népe, a vár ispánjának vezetése alatt, szinte kézről kézre adta a királyt és udvari embereit. Ezek a hadi-, és a királyok által gyakrabban használt utak hatottak a szolgáltatófalvak térbeli elhelyezkedésére is. Királyaink megyénk területén való átutazásairól csak elég késői, XIII. századi adataink vannak. Arra, hogy milyen útvonalakat használtak előszeretettel, há a gyakran felkeresett zólyomi vadászterületekre látogattak, IV. Béla okleveleinek keletkezési helyei alapján következtethetünk. A király Zólyomba utaztában a (Nógrád-)Verőce—(Rét-) Ság—(Balassa-)Gyarmat—Trázs (ma: Örhalom)—Ipoly völgye—Losonc-patak völgye—Szalatna-patak völgye—Zólyom, vagy pedig a (Nógrád-)Verőce— Hídvég—(Ipoly-)Balog—(Ipoly-)Ság—Korpona—Zólyom útvonalakon vonult el kíséretével.